Pályázatok » Édesanya
Három óra!
Szóljon, ha kell valami.
Képregény-kockák pörögnek. Múlt heti fantom-táppénz. Váltóláz. „Nurofent adjon, ha lázas!” Még, hogy torokgyulladás! Vétkeim. (Vannak?) Büntetés. Sors. MIÉRT PONT ÉN??
Munkahelyem. Gyerekorvos. Én orvosom. Három beadott pályázat. (Még jó, hogy nem nyertem a támopon).
Két óra.
Minden rendben.
Rohadt meleg van. Narancssárga lötty. Élet és halál ura. SIKERÜLNI FOG!! Álmaim mindig szépek. Régi szerelmek, utazások jönnek-mennek, jövök-megyek. A nappal a rémálom. Hónapokig egy helyben, ugrásra készen ülök.
E betűk összetétele
Nem csak egy ember neve,
Hanem egy nagy fogalom,
Mely fogalomról szól dalom.
Anyának vannak tulajdonságai, melyek
Türelem, kedvesség, jóság, szeretet.
Még sok más is van,
De nincs idő, hogy elmondjam.
Anyámnak lelke,
Mámorszín este
Lelkemet magához szegezte.
Anyámnak teste
Bíborszín este
Testemet a Földre emelte
Ezermillió fényévre innen,
Vagy annál is messzebb talán.
Bánj vele jól hatalmas Isten,
Mert a Te vendéged, az én Anyám!
Szeretni, feltételen, odaadással férfiembert ölelni át
A legszebb ajándék a nő testének, lelkének egyaránt.
Ilyenkor megszűnik, a perc, az óra, a külvilág.
Egyetlen meztelen ölelésben, találkozik az élni akarás.
Anyaság. Megannyi nő álma, vágya, vagy csak átka tán.
Gyarló anyukák, vigyázzátok a csöpp ember minden álmát.
Óvjátok, féltsétek, szeressétek testetek, tiszta lelkű magzatát.
Fáradtságot nem felismerni, csak boldogan megélni minden pillanatát.
megismertem őt
s egyből a lényegre tértem
gondolatban: temetésen álltam,
az övén.
mindig ezt játszottam önmagamban:
sírt ástam, s belöktem könnyedén.
aztán sírtam, álltam a peremén.
A kémény melletti ablakon besütött a nap. A padláson egy férfi elemlámpával keresgélt a lim-lomok között. Szatyrok,dobozok egymás hegyén-hátán. Pókháló, por mindenütt. Az egyik gerendánál egy baba szendergett. Egy zacskóba volt bebugyolálva. Egyszercsak kipattantak a szemei,felsírt,ahogy az erős férfikéz felemelte. A babának ismerősnek tűnt az arc,emlékezett rá…
Édesanya, maga a csoda
Méhében otthont adott nékem,
Nekem adta keble összes kenyerét.
S elmesélte, mikor a világra jöttem,
A hó hullani kezdett kint csendesen.
Olyan biztonságot, mint karjaiban sohasem éreztem.
Még felnőttem azt láttam sosem fáradt el,
Gyengéd ő, megértő, olykor gyógyít ha kell,
Kis sebet, vagy összetört szívet,
S mindezt csupán két gyengéd kezével teszi meg.
Oly erőt képvisel, mely legyőz mindent,
Ámulatba ejt, annyi dolgot old meg.
Felnevelt, nekem adott mindent mit tudott,
Szívét-lelkét beleadva.
Közben rájöttem, a szívem még ő nekem van,
Soha nem lesz árva.
Megköszönni mindezt soha sem lehet,
Mert nincs rá oly szép szó, se köszönet.
Csak felnézek az égre, kezem összeteszem,
Megköszönöm Istennek, hogy őt teremtette nekem.
Anyának lenni nemesség,
Gyereket nevelni bölcsesség,
Férjet dédelgetni kedvesség,
Egy családban ez mind szükség.
Mindezt, egy kedves lény,
Tudja teljesítni,
Az asszony!-kinek szerepe,
A családot összefogni.
A férjemmel már fiatalon összeházasodtunk, és vetettük magunkat bele a gyermekvállalásba. Sajnos egy év próbálkozás után kiderült, hogy természetes úton nem lehet gyerekünk. A férjem fiatalsága ellenére az állapota miatt csak lombikprogrammal lehetett gyermekünk. Pár hónapig tartott nálunk a kezdeti tagadás, amely később átment elfogadásba és vele együtt mélységes szomorúságba, mert még a lombiknak is kevés esélyt adtak a specialisták. Bár a férjem még korainak tartotta a gyermekvállalást az esküvő után, de a fejlemények hatására már mindennél jobban vágyott ő is a családunk bővülésére.