Jelige: zazi

Beküldte: admin, 2013-03-27 21:12:07  | Címkék: z

négyelődve

ahogy egy képen látom:

ami látszik csak látszat:
én fogom ölbe Anyámat.

még itt áll, s nedves tenyérrel
szakadást takar kötényén,
szemén viseltes álom.

s ekképpen értem:

Anyám paraszt volt.
kulákbélyegként maradt rá hét hold,
s mint az esőtől szétfeszített rózsa
-- dugott cserépbe parcellázott Dózsa --,
úgy ég arcára láza.

-- hallgat,
beleférgesült a kigyomlálhatatlanságba!

Anyám gépíró lett,
-- tanult szakmája szerint.
szikes puszták fehérsége lapjain,
s idegen magvakként a szavak,
csonthéjaikban belül kocódva,
-- szavait mind szerteszórta.

szült három gyereket
-- középső, s egyetlen fiúként engem --,
tűrte Apám ütéseit,
részegségtől pendülő kedvét..
kiszántott világa röggé szikkadt,
porrá lebbent.

élete:
-- lenni sem engedett lélek --,
-- semmivé lett!

a képtelenségben:

Anyám egy felhő.
mázas bögrén a "del nő",
ki a kakaó bőrös porondján lebeg,
s körötte nem egy,
de négy kivágott fenevadvirágok.

s ha a tigris reggelek,
a kialvatlan álmok,
a fogvacogtatások mestere
karikás ostorával vágott,
a bögre tátott száján át kilátszott,
hogy míg folyton remeg,
hogy is lehet, ne félne?
ha felé száll a késdobáló kése
-- de nem éri el még se…

vagy ha a magasság belém esése,
hol a torkomon szétmálló
édes, meleg, korty-nyeles
csibészke,
-- én vagyok ott a háló,
hogy a bennem rúgkapáló nevetésem védje!

belém folyva át e résen,
mindennapi ébredésem
deres, paripás: a "ráró"!
a homlokán fehér foltos, ami jeles!
minden, ami volt s minden, ami lesz,
ami képes s képzetes,
ami eljő:
-- a forró, a lágy, az öles, a mézes-édes –
a kezdetes, a véges:
Anyám a felhő.


képem:

s az volna, de szép is nékem,
ha nem volna holt:
                  az almafák haván
                                   ott állna Anyám
kötényét tartva,
                -- hogy hullana belé a hold,
                            az égi ágról ledalolt alma.