Jelige: Vili

Beküldte: admin, 2013-04-08 09:51:58  | Címkék: v

A bicska

A bicska már közel harminc éve megvolt. Egyszerű, egypengéjű, kékszínű, gyöngyházmintára hajazó, műanyagnyelű alkalmatosság volt, az első fizetéséből vette. Azonnal bekerült a táskájába a kisolló, kézkrém, mérőszalag, tű, cérna, sebtapasz, papírzsebkendő és még ki tudja mennyi minden más mellé. Szorgalmasan vándorolt egyik táskából a másikba, olykor használatba is került – tűzőgépjavításra, csavar meghúzására vagy éppen lazítására, vágásra, faragásra, esetleg, mint evőeszköz -, de leginkább csak lapult a retikül egyik zsebében. Olykor eltűnt, de pár hét múlva, valamelyik ritkán használt táska mélyéről csak előbukkant.

 … Férjével ketten ültek az autóban, kanyargós hegyi-erdei úton haladtak, nem beszélgettek, csak a rádió szólt halkan és nézték a gyönyörű tájat. Ritkán utaztak kettesben, négy gyermek mellett ez hosszú évekig nem volt megoldható.

Férje kapott a jeles diplomája jutalmául nagybátyjától egy használt Zsigulit. Így autójuk azonnal lett, és pár hónap albérlet után a munkahelye segítségével beköltözhettek az egy plusz kétfeles panelba. Még nem tervezték, de alig egy éven belül lett lakója a nagyobbik félszobának, sőt egyszerre kettő, Csenge és Zoltán, a tüneményes ikrek. Mindkettőjük szülei és rokonsága száznál is több kilométer távolságban volt, kezdetben fájlalták a helyzetet, de csak ennél a vállalatnál volt számukra megfelelő állás. Imádta ezt az időszakot, a kicsi háztartás vezetése mellett rengeteget varrt, kötött és hímzett, finomabbnál finomabbakat sütött-főzött és olvasott.

A férje jól keresett, ő nagyon beosztotta, kis rezsivel éltek, gyűjtöttek egy nagyobb lakásra. Nyaralásra évekig nem költöttek, de ha az időjárás engedte túráztak a közeli erdőben, de sűrűn tettek egész napos autóutakat is.

Férje vezető beosztásba került, jött a privatizáció időszaka, az angol és német nyelvet szakmai szinten is kiválóan beszélő, szorgalmas, törekvő fiatalembert német főnökei kiválóan elismerték, az ő állása azonban megszűnt. A város legjobb helyén levő kétszintes, négyszobás lakóparki lakásba költöztek, a nappalijuk nagyobb volt, mint a panel teljes területe. Ekkora lakásban elfér még egy gyermek, férje is így gondolta, így mire az ikrek ovisok lettek várandós lett Valikával. Újra átélhette a picibabás anyuka időszakot, az egyéves Valival már a horvát tengerpartra mentek nyaralni egy vadonatúj hétszemélyes kisbusszal. Anyagilag boldog időszak volt, de a férje reggel hétkor elment, és ha este hét előtt hazaért, családi ünnep volt...

Az elismert fiatal igazgató, a háztartást vezető csinos, okos feleség, három gyönyörű gyerek, a mindenki által irigyelt álomcsalád. Mire Valcsi is óvodás lett belefáradt a mosolygó mintafeleség szerepébe és elkezdett állást keresni, tudatosan más környezetben, mint a férje világa. A harmincon túli, háromgyermekes anyukáért azonban nem nagyon kapkodtak a munkaadók, hiába volt a diploma, jó angol nyelvtudás, főleg nem akkor, ha rájöttek, hogy kinek a felesége:

- Miért akar maga dolgozni a férje fizetése mellett?

Hát igen, a pénz miatt nem kellett volna dolgoznia. Végül egy hivatalban kapott állást, ügyintézői munka volt, könnyen megtanulható, de valamiért a fővárosi központ akkor ragaszkodott a diplomás munkavállalóhoz – nem diplomás fizetés folyósítása mellett.

Ekkor lett igazi dolgozó anyuka, de nem vállalt semmilyen túlmunkát, elvitte a gyerekeket, nyolcra beért az irodába, négykor lelépett, begyűjtötte a csemetéket, s mire a férje hazaért, már a vacsora is kész volt.

Aztán a férjének el kellett mennie a németországi anyavállalathoz dolgozni, igaz csak egyetlen évre. De milyen év volt az! Összesen tíz alkalommal találkoztak ezalatt, még karácsonykor is csak éppen hazaért a férje szentestére, második nap reggel már vissza is kellett utaznia.

Ha nem lett volna az állása, talán meg is bolondul. Nem, nem a féltékenység kínozta, megbízott férjében, a férfi nem is engedett semmilyen csábításnak, noha a közel 190 magas, sportos, sármos férfi alaposan ki volt téve csinos hölgyek megkísértéseinek...

Végre letelt az év, a gyerekeket nyári táborba küldték és egy teljes hétig csak egymásnak örültek, nem is lepte meg így őket Gréta érkezése...

Több mint három évet töltött el újra boldog kisgyermekes anyukaként, majd visszatért a hivatalba.

Életét elkerülték a vulkánkitörésszerű örömök, de a lesújtó tragédiák is, csendes boldogságát férje szerelme és gyermekeinek szeretete biztosította.

Az ikrek közben elvégezték az egyetemet, Zoltán az apja vállalatának anyacégénél gyakornokoskodik, Csenge egy távoli városba ment szerelme után, jól boldogulnak, már unoka is szóba került. Vali is végez, ő is gépészmérnök lesz, mint az apja, tiszta kitűnő első elemista kora óta. Gréta is lenyomta már a nyolcosztályos gimnázium felét, még nem tudja, mi akar lenni...

Az egymást követő beláthatatlan kanyarok között haladva eszébe jutott, hogy életének több mint ötven éve alatt, még sohasem volt részese sérüléses autóbalesetnek, sőt még nem is látott olyat. Az a néhány aprócska koccanás, amelynek résztvevője vagy szemtanúja volt, soha emberi szenvedést nem okozott, legföljebb lámpaüveg tört, lökhárító hajlott, festék pergett, rendszámtábla görbült… Ekkor távolról csattanás-csörömpölés hangját hozta a szél:

- Hallottad? – fordult a férjéhez. – Mi lehetett az?

A férje elgondolkozva bólintott, de mielőtt kifejthette volna mondandóját a következő kanyarban szörnyű kép tárult eléjük. Egy gyönyörű mélykék autó roncsait látták ráfonódva az öreg útszéli tölgyre, előtte feküdt egy idősebb úr furcsa, kitekert tartásban, az anyósülésről fiatal nő mászott ki, arca, mellkasa csupa vér. Férje a férfihoz szaladt, közben fél kézzel már hívta a mentőket, felemelte az élettelennek látszó kezet, majd pár másodperc múlva visszaejtette…

A nőnek próbált segíteni, aki egyszerre akart eltávolodni az autótól és visszamászni bele, valamit motyogott is a könnyein keresztül, de nem értette, hogy mit. Néhány méterre az autótól lefektette a fűben és fogta a kezét, próbálta vigasztalni, hogy mindjárt itt lesz a segítség, de a nő továbbra is kétségbeesetten mutogatott az autó felé és motyogott. Felállt és visszament a roncshoz, hátul, babaülésből egy háromévesforma fiúcska nézett vele farkasszemet, első látásra baja nem történt. Ekkor érezte meg a szivárgó benzin szagát. Akciófilmben már elégszer látta, hogy ilyenkor a főhős az utolsó másodpercben kiszabadítja a bennrekedt utast, majd az autó valamilyen szikrától felrobban, de baja senkinek nem esik! Ösztönösen azonnal menekült volna, de a gyerek nézte. Az anyósülés felől bemászva, sikerült a gyerekhez férkőznie, de az ülés kapcsaival nem boldogult. Őrült dühvel rángatta a pántokat, de azok nem engedtek:

- Pár perce megmentettétek a gyerek életét, most meg akarjátok ölni! Átkozott hevederek! – de sem a szitkozódás, sem a rángatás nem segített. A gyerek nem sírt, nem kiabált, csak nézte a könnyes szemű idegen asszonyt, aki mindenáron ki akarja őt szedni abból az ülésből, amire azt mondta a mama, hogy az ő biztonsága.

-  A bicska! – villant eszébe hirtelen – Azonnal visszajövök! – fordult a fiúcskához. Feltépte az autójuk ajtaját, táskája tartalmát az ülésre borította, kikapta a sok holmi közül a bicskát és rohant vissza a roncshoz. A kissé életlen szerszámmal nyiszatolta a hevedert, ahol érte, közben fél kézzel ölelte a gyereket, mikor enged már a biztonság szorítása annyit, hogy vigye már a gyereket, vigye minél messzebbre innen! Úgy érezte tömény benzingőzben, pattogó szikrák között dolgozik már órák óta, könnyeitől alig látta a pántokat, de végre ölében volt a gyerek, futott vele a férje felé…

- Hívtam a tűzoltókat is, az asszonyt elvittem oda távolabb, a férfin már nem lehet segíteni… Csak akkor láttam meg, hogy sírsz, mikor a bicskával a kezedben rohantál vissza a kocsijukhoz, de a következő pillanatban már épségben hoztad a gyereket, lehet, hogy kigyullad a roncs, messze van a város, soká érnek ide a tűzoltók…