Jelige: Trianna

Beküldte: admin, 2013-04-07 11:27:27  | Címkék:

Édesanya

Édesanya. Olyan különleges ez a szó. Azt jelentené, hogy az Anya az, aki a legédesebb, legkedvesebb számunkra vagy azt, hogy Ő az, aki megédesíti a mindennapjaink?  Kisgyerekként azt gondoltam, az Édesanya az, akinek a legédesebb arcomon a csókja. Hat évesen már biztos voltam, hogy azért illeti meg az elnevezés, mert a legtöbb cukrot Ő rakja a teámba. Tíz évesen már kezdtem sejteni, hogy nem is az a helyes megoldás, hogy Ő süti a világ legédesebb csoki tortáját. Most, hogy az évek tovaszálltak, csak halványan emlékszem, milyen voltam gyereknek, Ő meg Anyának. Ugyan az emlékképek homályosak, azt mégis pontosan tudom, mit éreztem Iránta. Szeretetet, tiszteletet, büszkeséget és hálát. Hálát, mert megmutatta, a világ összes csapdáját és csodáját.

Fontos, hogy minden gyermek tudja, érezze, hogy hiába tesz rosszat, amiért dorgálás jár, az Anya feladata nem fájdalmat okozni, hanem vigaszt nyújtani. Ha elesik a gyermek, megüti a lábát, nem kell bekötni, ragtapaszt rakni rá, csak az Ő puszija kell és már nem is fáj. Az Anyáknak azt kellene mondani, hogy a brokkoli zöldcukorka, a főzelék meg a meggyszósz sós verziója. Azt akarjuk hallani, hogy ha esik, csak az angyalok sírnak, a hó meg csak a télapó hírhozója.  Azt kell mesélni, hogy miden hercegnőért eljön a szőke herceg, a fehér paripa és persze, hogy a boldogan élnek, míg meg nem halnak… Persze nem hazugságot nyújtanak az Anyák, csak elmondanak egy mesét, amely megvéd pár éven át. Megértenek minket és elhiszik nekünk Pán Pétert és a tündért, még Apa csak legyint: „aludjál vissza még”. Visszafekszünk, álmodunk tovább, de ezúttal rosszat, nem meséset és csodást. De már halljuk a megmentő hangot, aki elmondja, hogy nem butaság félni a sötétben, kapcsolhatunk villanyt, nem butaság a szekrényből a mumust várni, nem butaság a fejünkre húzni a takarót, nem butaság attól rettegnünk, hogy reggel már nem az Ő csókjával ébredünk. Nem szid le, mert Ő is pont ugyanettől fél. 

Az Ő érzelme nem változik az évek röptével. Fogja a kezünk első nap az iskola felé, nem hagy meghátrálni, pedig mi visszafordultunk volna rég. De ott van akkor is mikor ballagunk, az Ő szemében ragyog a büszkeség, de mi már nem hálálkodunk. Pedig ott volt, mikor csalódást ért minket, mikor sikerélményünk volt és akkor is, mikor feladtuk volna az egészet. Ő ugyanúgy fogná a kezünk ma is, mint az első iskolai napon s el sem engedné, addig még nem megyünk végig utunkon. De az idő teltével már Ő sem mond mesét, már nem kérjük, mégis feltétel nélkül szeret még. Mese helyett bíztat, tartja bennünk a reményt, de azt is elmondja a világ nem olyan csodaszép. Az élet sokszor igazságtalan, s vannak dolgok, amiket nem tehetünk jóvá, de az Édesanyák ott lesznek akkor is, vigyáznak ránk. Talán mikor Anya lesz valaki, akkor érti meg mi is, azaz önzetlen szeretet, milyen mikor más boldogsága fontosabb a sajátodnál, mikor az egész életedet valakinek csak egy mosolyáért odaadnád. Még én sem értem teljesen, pedig láttam, éreztem milyen az igazi szeretet. Hálás vagyok mindenért, a mesékért, dorgálásért, az együtt töltött percekért. De leghálásabb mégis az égnek vagyok, a legnagyobb csodáért, az Édesanyámért!

Édesanya.  Olyan különleges ez a szó. Nem tudom, mit jelent pontosan, de most már tudom, hogy mit jelent nekem: az első babámat, az első iskolatáskámat, az első biciklimet, a szalagavatós ruhámat és a legfinomabb csoki tortát is. Életem egész első felét, mert hozzá kapcsolódik minden, ami számomra fontos, édes emlékkép.