Jelige: Topaz

Beküldte: admin, 2013-04-02 20:39:29  | Címkék: t

Kérés

A napsugarak ferdeszögben, hunyor fényeikkel csíkokat rajzoltak a barna térdelőpad kopott deszkáira. A Mária oltárképet nem érték el a pászmák, de az alatta lévő cirkalmasra faragott persely oldalán remegően keresett fogást egy-egy nyaláb, nehezen hatolt át a félig nyitott színesüveg ablak előtt lévő gyertyánfa lombján, amely odakinn integetett a lengedező szélben.

Sűrű léptek hangja kopogott szorgos egymásutánban, megtörve a templom méltóságteljes csendjét. Törékeny, szőkecopfos leányka igyekezett befelé, sietősen.  A masnival átkötött varkocs jobbra-balra hintázott a kicsiny háton, mintha csak simogatni akarta volna. Az apróság egyenesen az oldalvást elhelyezkedő imahely felé vette az irányt, és amikor odaért, jelentőségteljesen felnézett. Szemeivel a képet vizslatta, majd a kezében szorongatott sokrét hajtott papírt megpróbálta a szegletes, ládafiához hasonlatos persely hosszúkás nyílásán át begyömöszölni.

Az atya éppen ebben a pillanatban nyitott be a hátsó, sekrestyéből nyíló ajtón, és észrevette a pirosruhás teremtést. Körültekintett, de a kisleányon kívül senkit sem látott. Megállt a gyóntatófülke mellett, a rácsos szerkezeten át kíváncsi tekintettel figyelte az eseményeket. A kis copfos többször egymás után kísérletezett apró ujjaival, de nem járt sikerrel. Így aztán a legegyszerűbb megoldást választva a ládát körülölelő, faragott tartó egyik perforált lyukjába erőszakolta a papírkockát. Várt egy darabig, mint aki nem egészen bizonyos tette sikerességében, majd ismét felnézett Mária távolba meredő arcára. Aztán sarkon fordult, és elindult a kijárat irányába. Eleinte lassú, majd egyre gyorsuló léptekkel, az utolsó métereket pedig már szinte futva tette meg. 

Amikor a pap utánanézett látta, ahogyan elnyeli a napfényes külvilág. Odalépett az oltár elé,

a kezébe vett papírlapot széthajtotta, és olvasni kezdte a gyerekes ákombákomot.

"Kedves Istenke, ezt a kérést neked írom, hogy segítsél megtalálni, és hazaküldeni az anyukámat, mert te a nagyi szerint biztosan tudod, hol van ilyen sokáig, mert a nagyi szerint te mindent tudsz, és szereted az embereket, és segítesz nekik. Én már karácsonykor is ezt kértem, csak nem írtam le, mert elestem, és bedagadt a kezem, és nem tudtam írni, és biztosan azért nem küldted haza az anyukámat, mert nem írtam le, de most leírom. Kedves Istenke, az anyu nyáron elment, pedig még szalámis kenyeret is csinált nekem az iskolába, és mégis elment, és azóta senki nem tudja hol van, és senki nem tudja a kastélyos mesét elmondani nekem, mert azt csak ő tudja. A nagyi azt mondta, hogy biztosan visszajön, csak akarni kell, és kérni téged, hogy segítsél. Hát én most kérlek Istenke, küldd haza az anyukámat, és megígérem, hogy mindig jó leszek, és nem piszkálom az orromat, és nem pacsálom ki a vizet a kádból, és adok az Áginak csokit az enyémből. Meg a leckémet is megcsinálom mindig. A nagyi azt is mondta, hogy mostan írjak neked, mert anyák napja lesz, és ha hazajön az anyukám, akkor odaadhatom neki a kisegeret, amit rajzoltam, és örülni fog, és puszit fog érte adni, és átölel, és este elmondja a kastélyosat. Ezért kérlek Istenke, küldjed haza.

Kovács Adrienn II. A. osztályos tanuló"

Lágy mosoly futott át az atya arcán, miközben hasonló gondossággal összehajtotta a levelet.

Merengve nézte, ahogyan az árnyak aprókat mozdulnak a félrehúzott brokátfüggönyön.

Vajon miért éppen ezt a Szentet választotta ez a vágyakozó kisleány? – kérdezte magában.– Talán, mert Szűz Mária is anya volt? Vagy csak találomra hozták az apró lábak ide? Mindegy is.

Kezével megérintette a képet.

Kívánom – gondolta tovább – hogy megkapd kicsikém, amit oly nagyon szeretnél.

Keresztet vetett, és papírost oda tette vissza, ahonnan elvette, majd elindult maga is a kijárat felé.