Jelige: szerepcsere

Beküldte: admin, 2013-03-31 22:57:05  | Címkék:

Otthon

Becsapta a kocsi ajtaját és a kormánykerékre hajtotta a fejét. Így is hallja a szemrehányó mondatokat. Miért indul éppen most, amikor otthon olyan nagy szükség lenne a segítségére. Ha ennyi ideig kibírta, hogy ne látogassa meg az anyját, akkor miért kell most felkerekednie, amikor itt az újszülött unoka, meg a sok házimunka, szólt rá az anyósa. Otthon is főleg a papírjaival foglalkozik, késő éjszakáig javítja a szövegeket, hanyagolja a családot, már három fogásos ebéd sincs és még ki is mondja, minek annyi időt pazarolni a főzésre.

Margit indulna is, meg nem is. Fél a találkozástól. Miért volt olyan konok, csak a maga fejével tudott gondolkodni, egy pillanatra sem az anyjáéval. Amikor beteg anyósa hozzájuk költözött, minden megváltozott. Margit és a férje napközben nem voltak otthon, a két anya szinte naponta összezördült, a legapróbb dolgokon is. Anyjának elege lett az otthoni zürzavarból és a család tiltakozása ellenére bevonult az öregek otthonába. Szégyenszemre. Nem sokáig tudták titkolni a faluban. Lám a nagyokos tanítóné, még a saját anyját is elüldözte a háztól. Mégcsak magatehetetlen sem volt az öregasszony, hogy ápolásra szorult volna. Egészséges és makacs, mint a lánya.

Ha bemész az öregek otthonába, sose foglak meglátogatni, mondta ki Margit a kemény szavakat. Nem is kell, hallotta a választ, messziről jött a hang, hiába állt anyja szemben vele. A búcsúölelés is elmaradt.

Margit két hónapig bírta a hallgatást, aztán egy nap felhívta az otthont és az anyját kérte a telefonhoz. Nem jött. Üzente, hogy a lánya ne hívja ezután sem, megállapodtak ebben. Anyósa mindent hallott a másik szobából és nem állta meg, hogy meg ne jegyezze, ilyen anyával én nem állnék szóba.

Ismét eltelt két hónap, Margitot már a munkája sem kötötte le, némán téblábolt a lakásban, míg meghozta a döntést. A hetven kilóméteres utat egy óra alatt megteszi, és mindent megtesz, hogy anyját kiengesztelje.

Felemelte a fejét a kormánykerékről és beindította a motort. Érkezését nem merte bejelenteni. Könnyen megtalálta az épületet, parkolóhely is volt bőven. Hatalmas fényképalbummal a kezében lépett be az otthonba. Kórházszag csapta meg az orrát. Tolószékeseket kerülgetve haladt a folyósón, ápolót keresve. Végre felbukkant egy fehér köpenyes, középkorú nő, Margit elmondta, kit keres. Az ápoló arca mindent elárult és csak annyit mondott, az otthonvezető már értesítette telefonon a családot. Margit kiejtette kezéből a fényképalbumot, az szétnyílt a földön, az utolsó, anyjával együtt készített képnél. Hófehér hajú, tolószékben ülő hölgy haladt el Margit mellett, felkapta a földről az albumot és lapozni akart benne. Margit ingerülten kapta ki a kezéből, ne nyúljon hozzá, mondta, és alig sikerült visszatartania a könnyeit. Az idős hölgy kedvesen válaszolt, Ágica, drágám, ne idegeskedj, nem haragszom, hogy pár napig nem jöttél meglátogatni. Nem vagyok Ágica, nem ismerem magát, hallotta Margit a saját hangját. Tudom, sose kedvelted ezt a nevet, de az apád annyira ragaszkodott ehhez, mondta az öregasszony. Mindkét kezével megragadta Margit csuklóját, hideg tapintása volt a tenyerének, nem engedte el a kezét, mosolyogva húzta maga után a szobája felé. Minden délután itt ültem a folyosón, nehogy elszalasszam azt a pillanatot, amikor végre megérkezel, folytatta az idős nő, tudtam, hogy bízhatok benned. Margit nem ellenkezett, a szobában leült a kerekesszék mellé. Az idős nő Margit fejét az ölébe vonta, köntöse átázott a könnyeitől. Ne vedd ennyire a szívedre, mindent megbocsátok és ezután is várlak minden délután a folyósón.

Margitot otthon fagyos hangulat fogadta. A halálhírt megkapták. Anyósa csípősen megjegyezte, talán menye már tudott a halálesetről, és ezért támadt hirtelen mehetnékje. Férje sem kelt felesége védelmére.

Másnap szó nélkül indult el az otthonba, hogy elrendezze a formaságokat.  Kilépve az irodából a folyosón az idős hölgy várt rá, és messziről integetett, Ágica, kislányom, ma nagyon hamar jöttél, és Margit csuklója után nyúlt. Az asszony szó nélkül követte és leült az oda készített székre, fejét az idős nő ölébe fúrta, de nem sírt.