Jelige: OSPARK

Beküldte: admin, 2013-04-07 11:10:34  | Címkék: o

Borika élete

Borika öreg édesanyjával élt egy ócska, belvárosi ház emeleti lakásában, ahová soha nem sütött be a nap.
Reggelenként eljárt a néhány épülettel odébb lévő munkahelyére, ahol telepelszámoltatóként dolgozott. Az osztás, szorzás, köbözés töltötte ki munkaidejét.
Egész nap hangját sem lehetett hallani, csak feladataira összpontosított.

Mikor édesanyja örökre elment, még inkább magába fordult. Soha többet nem
vette le a gyászruhát.

Borika vénlány volt, - legalábbis így mondta mindenki a háta mögött, - mert már közelebb volt a negyvenhez, mint a harminchoz, de még férfit nem látott senki körülötte.
Kollégái egyszer csak észrevették, hogy teltebb az arca, alakja a szokásosnál, pedig nem evett többet, mint korábban. Reggel két fél szelet zsíros kenyér, délben a párja. Szinte hihetetlen, de éveken át ezen élt szegény asszony.

Egyszer csak nem jelentkezett munkába, betelefonált, hogy fiúgyermeknek adott életet.
Az újszülöttet az ő lánykori vezetéknevére anyakönyvezték, s később sem tudta meg senki, ki volt az apja.
Néhány hónap elteltével visszament dolgozni, a kicsit bölcsödébe adta.

Anyaként teljesen átalakult.
Addig ismeretlen vonás, a mosoly jelent meg az arcán, mikor gyermekéről beszélt.
Látszott, hogy értelmet adott életének az anyaság. Sugárzott róla a boldogság.
Magára alig költött, de fiának próbált megadni mindent.
A kis Lackó szépen fejlődött, okos, szőke fiúcska volt. Édesanyja sokat foglalkozott vele, tanítgatta, mesélt neki. Mindenki elismeréssel szólt jó modoráról, fiúknál szokatlan beszédességéről.

Mikor eljött a hét vége, anya és fia rendszeresen kirándulni mentek a Bükkbe, rossz idő esetén moziba, színházba.
Hétfőn Borika mindig jókedvűen kezdte a munkát, - a közös programok frissítő hatással voltak rá, szinte feltöltődött energiával.

Ahogy a fiú cseperedett, feltételekhez kezdte kötni az anyjával közös kirándulásokat.
Először csak téliszalámis szendvicsre vágyott, majd különleges túracipőre, fényképezőgépre, karórára. Végül már kerékpár, robogó került megjelölésre a kívánságlistán.
Édesanyját szinte teljesíthetetlen feladatok elé állította, de ő addig csűrte-csavarta kevés fizetését, míg előbb-utóbb kiszorította a fia által megjelölt anyagi javakat.
A serdülőkor éveiben a gyerek teljesen megváltozott.
Már nem csak követelőző volt, de egyre durvább lett anyjával szemben. Soha nem ment vele kirándulni, hiába kérlelte.
Külföldi utazásra áhítozott, de anyagiak híján ez elérhetetlennek tűnt.
Adjuk el a nagymama készleteit – jött az ötlet Lackótól.
Borika ereklyeként őrizte a porcellán étkészletet, melyet még édesanyja kapott 
egykor nászajándékba. Sírva vált meg tőle. Fájó szívvel vitte el a Bizományi Áruházba, hogy fia el tudjon menni barátaival a tengerpartra.
Az étkészletet követte a kakukkos óra, az ismeretlen festő csodálatos olajfestménye, a nagymama ékszerei.
Lassan az értékesebb tárgyak, - minden emlék - a Bizományin keresztül idegenekhez kerültek.

Később a fiú, barátaitól kért kölcsönöket, amit anyja nem győzött törleszteni.
A gyermekkorában kedves, értelmes gyermeket hiába próbálta meggyőzni helytelen döntéseiről, nem hallgatott már rá.  
Mégis, reménykedett, hogy egyszer majd jobbra fordul a helyzet. Talán, ha egy hozzá való kislánnyal összekerül, az majd megszelídíti, jobb emberré teszi – ebben bízott.

A középiskola elvégzése után a fiú munkába állt egy kereskedelmi cégnél.
Itt ismerkedett meg Zsuzsával, leendő élettársával.
Mikor a fiatalok elhatározták, hogy együtt fognak élni, Lackó így szólt édesanyjához:
Ez a lakás túl kicsi hármunknak. A szobák egybe nyílnak, csak zavarnánk egymást. Nem gondoltál még arra, hogy bemennél egy szociális otthonba?
Az asszony kővé dermedt. Ilyen kérésre nem számított.
Hova gondolsz, fiam? – sírta el magát. Még csak hatvan éves múltam, és nem szorulok gondozásra – védekezett.
Már pedig itt nem maradhatsz. Ez a lakás nekünk kell – szögezte le határozottan a fiú. Keress magadnak helyet valahol! – szólította fel anyját és rávágta az ajtót.
Ezt követően naponta zaklatta, kérdezgette, talált-e már megoldást.
Borika megkeseredetten próbálkozott a városi szociális otthonba bekerülni, de itt nála jóval idősebb, ápolást igénylő emberek számára volt csak hely.
Hosszas kutatás után vidéken, egy egyházi kezelésben lévő szeretetházban kapott elhelyezést.
Csak egy kézicsomagot vitt magával és fia fényképét, szép asztali tartóban.
Naponta többször kézbe vette, nézegette. Órákat állt az ablak előtt, reménykedve, hátha a bejáratnál feltűnik imádott fiának alakja. Hónapok, évek teltek el -, de hiába várt.

- Nem látogatja senki – mondta az igazgatónő az orvosnak, aki azért jött éppen az asszonyt megvizsgálni, mert gyakran kapott csillapíthatatlan sírógörcsöket.