Jelige: Nalacska

Beküldte: admin, 2013-03-27 21:18:39  | Címkék: n

Portré

Borka vigasztalhatatlannak tűnt. Ült a rajzlap fölött, és súlyos könnycseppekkel áztatta azt. Meg némi egyéb járulékos sírástermékkel, de ennek taglalása nem kimondottan illeszthető a drámai képbe. Egyelőre csendes megfigyelőként követtem az eseményeket. Épp szabin voltam, csak természetesen épp ezen a méltánytalanul gyakran előforduló napon kellett rendkívülsajnáljukde befáradnom az oviba aláírni egy, a pedagógiai tevékenységhez szorosan kapcsolódó dokumentumot a lakáshelyzetemről. Kedvenc Kati kolleganőm azonnal le is kapcsolt, hogy legújabb fergeteges receptjét és annak tegnap esti debütálását megossza velem. Nincs szívem újra elmondani neki, hogy az albérletben momentán sütőnk sincs, meg egyébként nem hoz lázba a téma továbbra sem. Kellően lelkesnek tűnő mosolyom biztonságos álcájából hallgattam rezignáltan, miközben figyelmem egyre közelebb járt a Babóca csoport babaszoba melletti asztalához. Volna szíves valaki végre megkérdezni azt a kislányt, hogy mégis mi a baja?

Nem. Nem volna. Annyira magával ragadta a kolleginákat a húsvéti sütifőzi, hogy ki sem látnak a keltkalácsaik közül. Hirtelen huszárvágással szakítottam félbe az előttem álló önjelölt Stáljuditot, és döbbenetével mit sem törődve vettem célba az ominózus helyszínt, ahol nagyjából öt perce tartotta magát a tarthatatlan állapot.

„Szia Borkám!” Nincs válasz. A keserűség mélyebb annál, mint, amit egy egyszerű segítő kéz elérne. Ehhez kesztyű kell, és fájdalmas búcsú a macsakpihenekeszemiszomkutyázok naptól. Nem kertelek. „Mi a baj?” „Neeheem tuhudoohoom.” Nem néz rám. Olyan súlyosnak tűnik a kis feje, hogy ingerenciám volna megtámasztani a biztonság kedvéért.

„Nem tudod, miért sírsz?” „Neeeheeem azt.  Ha-hanem nem tudom lerajzolni.” Remek. Szükségtelen h-k száma csökken, testnedvek apadnak.

Mint kiderült, a szakácsnőkből hétköznapra óvónőkké avanzsált kollektíva bírta kiadni a feladatot, hogy mindenki rajzolja le az édesanyját. Festeni is lehet, vízfesték, tempera opcionális. Ügyesek az én barátnéim, szó se róla. Gyerekek nyugton, lehet kicsit konzultálni, ráadásul az anyák napi ajándék is alakul. Félreértés ne essék, nincs ezzel semmi baj. A keserves sírás viszont erősen nem illik a képbe.

Kiderült. A helyzet valóban súlyos. Borka anyukája ugyanis olyan gyönyörű, hogy képtelenség lerajzolni. Emiatt pedig csak az ő kislánya fog rajztalan köszöntőként szégyenkezni a vészesen közelgő ünnepségen. Bizonyára már elöntötték a nálam felvilágosultabb pedagógusokat a frappáns megoldási stratégiák, amiknek sajnos jelen esetben én tökéletesen híján találtam magam.

Hirtelen ötlettől vezérelve az ölembe kaptam Borkát, és biztosítottam afelől, hogy hamarosan születik megoldás. Addig is ,javasoltam, szerintem örüljünk annak, hogy ilyen csodaszép anyukája van. Vasorrú bábát sem kimondottan könnyű rajzolni, nekem elhiheti. Egyetértett, időt nyertem.

Ahogy a szuszogása kezdett egyre ütemesebbé válni, úgy vált mind nyilvánvalóbbá, hogy a Babóca csoport bútorzatát nem kimondottan az én méretemre szabták. Remek. A jobb lábam már most zsibog. Uhuuutálom ezt az érzést. Talán azért, mert mostanában kissé túladagolták a mindennapok. De egyszer úgyis lesz normális ágyam egy normális lakásban, amiből nem úgy kell kihajtogatnom  magam minden reggel.

Hát meg vagyok én húzatva? A velnessz napomat óhajtom önként és dalolva, takonnyal beterítve átzsibogni? Beállt a karom, Borka alszik. Igen, meg vagyok húzatva. Eszem ágában sincs, ha csak lehet, még levegőt sem venni.

Egyéb elfoglaltság híján szorosan kapcsolódtam a nap témájához, és megpróbáltam elképzelni, én hogyan rajzolnám le Anyát. Nos, azt hiszem, rám is rám férne némi gyakorlás, mielőtt átnyújtanám a művet a modellnek. Anyának, aki annyi mindent,… és ráadásul az illatát is muszáj lenne… Hogy tudnám megmutatni, hogy ő a leg… hogy én Őt mennyire…

De jó, hogy itt vagy, Borkám! Ugye nem baj, hogy kicsit én is összekenlek téged?