Jelige: május18

Beküldte: admin, 2013-03-19 21:42:29  | Címkék: m

Búcsú(s)zó

Féltem elmenni a sírhoz, pedig sosem bántottál.  Rózsa-szemedben égve, Egyetlen Fiadnak becéztél, később tudtam meg, nem így volt.  Nem csak húgom volt, bátyám és nővérem kitagadtak, mert te új életbe kezdtél.  S most új halálod hajnalán, nyúlok a telefonért, felhívnálak, mint mindennap tettük a boldog időnkben, hol elmondtam legújabb írásom, s te másodjára hallva, bólintottál, „Ez igen, Fiam!”, pedig fogós vers volt, egy látomás,  Oltsátok dühöm! címmel , előtte Octavio Puzt magamba szívva.  Anyám, azóta hány ihletet kaptam, tudom, te is küldtél, s hány szózuhatagot olvastam fel, nem szóltál, hogy hallod, lehet, te sírtad az esőkönnyeket?...Már annyi nap telt el, hogy itt hagytál minket, pedig  te sosem adtad fel, mások akarták, hogy elmenj, miért, miért?...Most Apám kezét fogva nézel valahonnan, már hangodat is hallom: „Ne panaszkodj, Fiam!” – szelíden így szólsz, majd néma leszel megint: „Ne panaszkodj!” – igaz, miért is tenném, mi élünk, de annyira erős az emlék… Állunk e sírnál, szinte kéz a kézben, „Érzem, tenyereden hordoztok” mondod, szemedből könnyek, mint égen a villám, cikázó szavaid azóta is mossák bennem a csendet: „Ha meghalok, ide temetnek.”
Hamvaid hoztam Pesttől el Vácra, te csendesen ültél az anyósülésen, legszívesebben magamhoz ölelnélek:” Szeretlek, Anyám, örökké szeretlek!” mondom  azóta is, hallod?:  válaszra sem méltatsz, a Semmi a válasz,  ahonnan visszaút semmi, semmi vigaszág nincs már. Amíg éltél, szenvedtél, (nem mutattad),  nálad a bánat is öröm volt, mindennek tudtál örülni, s bölcsességed nekünk lett szikrázó kedvünk. Éltél, s mi voltunk Egy veled, haltál, de nem mentél el soha, most is itt vagy az őszi temető körül, a téged körülvevő aranyló levelek mögött, mindenütt ott vagy, búcsúszó nélküli hiányod szórják a fák is.