Jelige: Lakli

Beküldte: admin, 2013-03-27 21:29:12  | Címkék: l

Lebegés

Csodálatos ilyen magasból lenézni, nincs bennem félelemérzés, se tériszony. Meredten próbálom felfogni milyen mennyei maga az élet, képtelenség ennél szebbet elképzelnem. Kivételesen boldog vagyok, akárcsak egy angyal. Ilyen fiatalon ilyen magasra értem fel. Megragadott egy erő és felrepített, mondhatni az álomvilágomra leltem rá, megtaláltam a tökéletes harmóniát. Most talán azt kérdezed, hogy kerültem ilyen magasra? És ilyen fiatalon? Szerencse kellett hozzá, kitartás és szeretet. Több mint tengernyi vagy óceánnyi szeretet. Ez a szeretetet, bármilyen nagy is, nem könnyű megtalálni, mintha egy dzsungelben lenne elrejtve, egy gazos, indás benőtt rozsdás apró kútban. Kimeríthetetlen kút, amelyből kiapadhatatlan forrásként áramlik beléd, beszívod, mint a levegőt, a tüdőn keresztül behatol az egész testedbe, elvegyül a vérben, végül egyenesen a lelked mélyére hatol. Nekem ez a kút az anyukám volt.

Az egész egy nyári estén történt, mikor nyűgösös álmos tudattal felébresztett apukám. Pár órája szunnyadtam csak el, utolsó gondolataimban réteken feküdtem számomra kedves emlékeimmel. Az éjszaka sötétje vett körbe a fülledt ágyamban. Kényelmetlenül szúrós levegő áramlott be a ködös utcáról. Két ismerős kar ölelt magához. Erőtől remegve tartott meg, s szembe néztünk egymással. Bámulatos volt, ahogy tudott az én apukám nézni, azokkal a mélykék szemeivel, szomorúan és boldogan egyszerre.

Hirtelen csapott meg az éjszaka hidege. Pár perccel hogy feleszméltem mély alvásomból már kijutottam a bejárati ajtón. Idén, kivételesen rengeteg tücsök ciripelt, üzengettek a csillagoknak. Leküzdve az álmosság még bennem élő utóhatását, mosolyogva tűrtem, hogy betesznek a kocsinkba.

Aztán apa is beszállt, gyújtotta az autót, majd a cigarettáját. Egészen régen éreztem már ezt a jellegzetes füstöt, idegennek hatott. Csendben suhantunk az aszfalton. Az autóban is mélységes nyugalom honolt. Halkan búgott alattunk az ismert motorhang. Lassan úsztak el mellettünk a házak, kertekkel, rajtuk pompázó virágokkal.

Elméláztam, mégis merre mehetünk. Teljesen kitisztult az elmém, aggódni kezdtem, vajon mi történhetett, szokatlan éjszaka volt. Apával együtt hagytuk magunk mögött az otthonunk, engedettük, hogy gyanakvón nézzenek ránk az est rémei, nem foglalkoztunk velük. Nehezen birkóztam a feszültséggel, ami szüntelenül elkezdett gyötörni. Sejtettem merre tartunk, de miért pont ilyenkor, eddig mindig nappal látogattuk meg anyát a kórházba.

Megálltunk egy piros lámpánál, apu persze kitalálta min töröm a fejem, kibújt az arca a fejtámla mögül és azt mondta meglátogatjuk anyát. Tompán húzódtak meg arcráncai. Innentől fogva már nem féltem. Elképzeltem azt a pillanatot, amikor újból láthatom őt, halványzöldes betegingjében, soványkás testével körbezár majd és ő örül majd, és én is örülni fogok majd, ez egészen biztos. Aztán elgyengültem, majd elszenderegtem.

Még javában tartott a sötétség birodalma mikor kitártam szemeimet újból. Meglepetésemre a kocsiban utaztam még mindig, első ülésen. Soha nem ültem még az első ülésen, lenyűgözött a helyzet, apuval egymás mellett gurulhattam előre és csak előre, akár a végtelenségig. Elöl nyeltük, hátul hánytuk a fehér csíkokat.

Nem láttam merre tartunk, túl alacsony voltam, hogy kilássak a műszerfal alól. Jobb híján az eget kémleltem, a ragyogó pontokat. Mélán tündököltek odafent, szinte komótosnak tűntek. Ránk sem hederítettek. Ekkor valami egészen sós illat csapta meg az orromat. Aztán hirtelen gyorsítottunk. Egyre erősebben nyomott magához az autó ülése. Kételkedve meredtem tulajdon apukámra. Megint megérezte mit gondolok. Rám bámult és remegve, fojtott hangon azt mondta:

 - Ne aggódj, meglátogatjuk anyát.

 Hatalmas csobbanással értünk célhoz.

Aztán jött a rengeteg víz, te jó ég, hogy mennyi víz. Apára néztem, neki már csukva voltak a szemei, mégsem volt képes visszatartani a könnyáradatot mely csordult lefelé arcán. Gondoltam én is becsukom szemeim, soha nem féltem még ennyire. Rengeteg víz volt, és csak zúdult befelé a kocsi résein, rettentő hidegen vett körül minket. Eszméletlenül gyorsan bugyogott felénk a tömény hullámok áradata. Elkeveredett a sok víz apu könnyeivel, kicsivel később az enyémeket is elmosta. Levegőt szerettem volna, de még jobban szerettem volna az anyukámat. Majd lassacskán elgyengültünk.

Így kerültem fel ilyen magasra, ilyen fiatalon, mindössze életem legelső évében. Anyával sétálgatunk idefent, keressük apát, abban reménykedem, egyszer majd rátalálunk. Izgatottan oszlatom szét a felhőket, eddig minden alkalommal el kellett keserednem, sosem lelem meg őt mögötte. Olyan, mint egy játék, csak ezt nehezebb élveznem. Egy kevés aggódás van bennem ugyan, milyen lesz újra találkozni vele. Most nem törődöm ezzel, nagyon hiányzik nekünk. Bámulatos, ahogy tudott az én apukám rám nézni, azokkal a mélykék szemeivel, szomorúan és boldogan egyszerre, pontosan úgy, mint az édesanyám.