Jelige: Kadocsay

Beküldte: admin, 2013-03-29 23:05:15  | Címkék: k, lájkverseny

A vég kezdete

Az úgy kezdődött, hogy Ifj. Kadocsay Pál árnyakat látott táncolni az üres szobája falán. Vagyis nem, az úgy kezdődött, hogy Andrea, a felesége, elperelte a házát, a kocsiját és a gyerekeit Ifj. Kadocsay Páltól. Nem mégsem, hanem úgy, hogy Ifj. Kadocsay Pál megcsalta a feleségét, Andreát. Összeszűrte a levet egy házas nővel, Ritával a pénzügyről. Pedig nem volt az a lé-összeszűrős fajta. Sőt nagyon is hűséges típus volt, ahogy mondani szokás, bár nem valami magasabb erkölcsi megfontolásból vagy ilyesmi, inkább mulyaságból. Nehezen ismerkedő, kissé rest ember volt. Gyerekkorától a harmincas évei elejéig a szülei mondták meg neki, mikor, mit csináljon. Vagyis főleg az anyja, aki terjedelmes asszonyság volt, és nem csak fizikailag, hanem lelkileg is akkora teret töltött ki, hogy eluralta az egész Kadocsay lakást. Id. Kadocsay szintén kényelmes ember lévén, csak a cselédszobáig menekült az asszony elől, de látszólag behódolt neki. Mindent ráhagyott, és nagyrészt azt csinálta, amit a felesége mondott, de saját szobájában, megvolt a saját kis uradalma a lakáson belül. Olykor meg is csalta az asszonyt, amit az feltehetőleg sejtett, de nem csinált belőle nagyobb ügyet. Elég volt neki az otthonán belüli hatalom. Így tudott Ifj. Kadocsay anyja bűvkörén kívül, a munkájában kiteljesedni, és fiatalon magasra vinni a ranglétrán. Barátai vagy egyéb emberi kapcsolatai viszont nem voltak, kisebb-nagyobb problémáit anyjával osztotta meg, aki mindig megmondta neki, mikor, mit kell csinálnia. A nőkhöz meg aztán soha nem értett. Kész csodaszámba ment, mikor végre harminckét évesen elvette Andreát.

Még a főiskolán ismerték meg egymást, de csak évek múlva találkoztak újra, akkorra Andrea már túl volt egy váláson. Andrea elismerte Ifj. Kadocsay eszét, támogatta a munkában, egyébként pedig az élet minden területén megmondta neki, mikor, mit csináljon. Andrea imádta megmondani az embereknek, hogy mikor, mit csináljanak, ezért minden kapcsolata sorra befuccsolt. Ifj. Kadocsay viszont megszokta ezt, sőt igényelte. Így nagyszerű párt alkottak. Ifj. Kadocsay anyja meglepően jól fogadta menyét, akiben méltó utódjára ismert, és megnyugodva engedte át fia életének irányítását a továbbiakban. Tehát minden nagyon jól indult. A nászútjukon csodálatos utazást tettek Törökországba, mert Andrea valami keletiesre vágyott. És noha Ifj. Kadocsaynak semmi kedve nem volt nagy tömegben sok hadováló arab között caplatni a bazársorokon a forrón tűző napon, inkább valami kulturált, steril helyen újságot olvasgatott volna a medence partján a félárnyékban, engedett a női akaratnak, ahogy ezt egész életében tette. Végül a nászút nagyszerűen sikerült, a zaj, a tömeg és a meleg ellenére, Ifj. Kadocsay is meglehetősen jól érezte magát. Ezután két év különbséggel megszülettek a gyerekeik, egy lány és egy fiú, ahogy kell, akiknek nevelése szinte kizárólag Andreára hárult, hiszen Ifj. Kadocsay rengeteget dolgozott. Azért hétvégente együtt ebédelt a család, és minden évben elutaztak valahová a nyáron két hétre. Általában valami zsúfolt, meleg helyre, de Ifj. Kadocsay már ezt nem bánta. Szinte megszokta a tömeget, a forró napot, és ezek a két hetek kellemesen teltek. Huszonegy évet éltek együtt rutinos családi szeretetben, és noha Andrea sem volt már a régi ruganyos, fiatal nő, ráadásul piszkálódó természete is egyre irritálóbbá vált, Ifj. Kadocsay úgy képzelte, örökre együtt maradnak. Amíg Andrea be nem nyújtotta a válópert a Ritával történt incidens után.

Ifj. Kadocsay tehát nem akarta lecserélni megszokott feleségét egy másikra, egy fiatalabbra vagy ilyesmi, egyszerűen csak elcsábult. Ez a Rita, a pénzügyről, nem fért a bőrébe, már minden nagyvad megvolt neki a cégtől, és most teljesen Ifj. Kadocsayra csavarodott, aki szinte észre sem vette ezt, amíg meg nem történt a baj. Sajnos Rita férje viszont ismerte a feleségét, ráadásul rettentő féltékeny típus volt. Rita folyton Ifj. Kadocsay kedvében járt, eleinte saját sütésű süteményeket kínált neki, aztán hamarosan a nadrágja körül matatott, majd a nadrágjában, és Ifj. Kadocsay hagyta. Utólag persze megijedt attól, amit tett, és semmiképp nem akarta folytatni a viszonyt, de biztos volt benne, hogy a dolog titokban marad. Sajnos nem így történt. Rita rettentő féltékeny férje szinte azonnal rájött, és iszonyú patáliát csapott. Még jó, hogy Ifj. Kadocsaynak a munkahelyén nem lett belőle nagyobb baja: mivel mégiscsak ő a főnők, ez a nő pedig csak egy beosztott a pénzügyről. Otthon viszont már annál nagyobb balhé kerekedett az ügyből. Ráadásul Rita férje, felvette a kapcsolatot Andreával, ellátva őt az összes szaftos részlettel, amit csak kiderített felesége és Ifj. Kadocsay kalandjáról.

Andrea egy pillanatig sem gondolkodott. Annyira megbántva érezte magát, és annyira dühös lett Ifj. Kadocsayra, hogy szinte azonnal benyújtotta a válópert. Hiába kért Ifj. Kadocsay milliószor bocsánatot, hiába ígért meg mindent, hiába kérlelte Andreát, hogy adjon neki még egy esélyt, Andrea hajthatatlan volt. Így Ifj. Kadocsay a szülei szinte üres lakásába, egyetlen megmaradt vagyonába, költözött. Apja tizenkét éve, anyja pedig két éve halt meg, és most visszakényszerült gyerekkora üres vázába. Ahol ráadásul többé nem volt, aki megmondja neki, mikor, mit csináljon. Esténként ült apja volt cselédszobai kanapéja szélén, és a sötétben napról napra egyre jobban kivehető, még sötétebb alakokat kezdett látni a falakon táncolni. Éjszakákon át nem aludt csak az árnyakat figyelte. Egyre jobban félt tőlük. Azt képzelte figyelik. Mikor nagy nehezen elment a háziorvoshoz, mert már nem tudott bemenni dolgozni, annyira ideges és zavart volt a sok nem alvástól és rettegéstől, az orvos az ideggondozóba irányította Ifj. Kadocsayt, ahol valami szorongásoldót és még egyebet kapott, amit este kellett bevennie, de a táncoló árnyak nem tűntek el a falakról, sőt egyre inkább anyja alakját vélte bennük felfedezni, és egyre rémisztőbbek lettek. Ifj. Kadocsay végül úgy döntött, magára hívja a mentőket, de nem emlékezett, hogy 107, 104 vagy 105-e a számuk. Végül az egyik árnyalak, anyja hangján megsúgta, hogy a 104-et kell hívnia. Ekkor megnyugodott, hogy az árnyak nem akarják bántani, és a parancsnak engedelmeskedve felhívta a mentőket. Aztán onnantól nem emlékezett semmire, arra sem, hogy került ebbe a kórházba, mért nem engedik ki, mi rajta ez a pizsama, és miért csurran majdnem el a nyála, ha beszélni próbál. Mindenesetre megnyugtató módon itt is ott táncolnak éjszakánként az anyja árnyai a falakon, sőt anyja hangja már nappal is megmondják neki, mikor, mit kell csinálnia. Közben Andrea is elkezdett bejárni hozzá, hozni egy kis ennivalót aggódó hangon sopánkodva, hogy Ifj. Kadocsay hogy lefogyott. De Ifj. Kadocsay nem foglalkozik vele. Ahogy azt a hangok parancsolják, kifejezéstelen arccal, fogkefével felfegyverkezve elmegy Andrea mellett, mint aki fel sem ismeri, hogy addig súrolja a tusoló csempéi közti fugát, míg ki nem fehéredik teljesen újra. Aztán hamarosan egy nővér az ágyához kíséri, belefecskendez valamit, amitől Ifj. Kadocsay mély álomba merül, amiből felébredve újult erővel kezd neki a további parancsok megnyugtatóan végeláthatatlan sorának.