Jelige: ikrek.

Beküldte: admin, 2013-04-14 21:19:36  | Címkék:

Fenyőfa a Hargitáról

Izgul. Igenis. Izgul. Ő is tudja, hogy a házi betegápolás tanfolyami vizsgája nem az érettségi, mégis sorra veszi magában a tételeket. Egyre jobban túrázza magát, erre se emlékszik, arra se emlékszik. Mikor rákerül a sor, egyből megnyugszik. „Mutassa be a decubitus kezelését a keresztcsonti tájékon”. Na, ezt nem kellett sokat tanulni, megtanulta gyakorlatban.

Mamma januárban kezdett el betegeskedni, és szeptemberig ápolták az ikertestvérével. Minden nap. Reggeltől estig. A „Nagyobbik” hozott reggelit a „Kisebbiknek”, hoztak finomat a Mammának is, megtetették, megmosták a haját, levágták a körmét, ápolták a sebeit, bekrémezték a bőrét, vigyáztak az infúzióra, azután odahajoltak hozzá, halkan kuncogtak, nevetgéltek. Együtt Ők hárman. A kórházban a betegek meg is jegyezték, hogy az ikerlányai mennyire szeretik Őt. Mamma akkor még tulajdonképpen egészen jól volt, és bár már nem hagyták magára otthon sem, mégis Mamma úgy dőlt el a „Kisebbik” mellett, mint egy kidőlt fa. Az is volt. Tölgyfa. Nem is. Fenyőfa volt Ő. A Hargitáról. Karjait kitárta és nagy ágai alatt növekedtek a kis hajtások.

Először az ikerlányait nevelte fel, óvta Őket széltől, fagytól, betegségtől, később Apát ápolta, egy éven át, aki 1992-ben meghalt. Azután az unokákra vigyázott, ha betegek voltak. Hat gyermeket szült, egy halva született, négy gyermeket temetett el. 1951-ben, amikor újra váradós volt, már Pesten éltek Apával. Az orvos azt mondta, fiú lesz, szép nagy. De nem az lett. Lányok lettek, nagyon picikék, az egyik 12oo, a másik 11oo grammal született. „Ó a ketteske hazamehet, meggyógyult, az ikrekben meg úgyis alig van egy-két napnyi élet” – mondta az osztályos orvos. Mamma megrettent. Nem, őket nem adja! Az ikreket saját felelősségére vitte ki a kórházból pár hetes korukban. Vérrel és verejtékkel küzdött értük. A gyerekorvos megmutatta, hogyan kell a szájukba pipettából csöpögtetni a feles tejből és lisztből készült tápszert. Félájultan, a bútoroknak neki-neki esve ugrott, éjjel vagy nappal, és etette Őket. Először félóránként, két hetesen óránként, azután két óránként. Mikor már három óránként ettek, akkor már jó volt. Akkor már lehetett enni is, egy kicsit mosni, leszaladni tejért a boltba. A házbeliek is segítettek. Emma néni, leszaladok a boltba, hozzak valamit? - kérdezték. Apa Várpalotán dolgozott, csak hétvégén jött haza. Akkor felaprította a tüzelőt, segített Mammának teregetni, vidékről hozott krumplit, hagymát. Fél évig mondta az orvos a Mammának, gyűjtse a pénzt a kisebbikre, mert lehet, hogy nem marad életben. Amikor egy évesek lettek, az orvos azt mondta, na, most már gyűjtheti a kelengyét, mert megmaradnak!

Hogyan lehet ezt viszonozni egy Édesanyának? Talán azzal, hogy ápoljuk amikor szüksége van rá? Azzal is. Amíg él szeretettel vesszük körül? Azzal is. Jól tanulunk, leérettségizünk? Szorgalmasan dolgozunk? Azzal is. De Mamma leginkább azt szerette, ha köré gyűltünk. És mi szerettünk a Mammával beszélgetni. Szerettük azt is, hogy finoman főz, csalogatta magához az unokákat, nagy szülinapok, névnapok voltak, és szerettük ha szülőföldjéről, Erdélyről mesélt.

Mesélt a Zsuzsa Dédiről, aki nem engedte iskolába, mert lány volt. Minek annaka? Nem lesz abból se papné, se jegyzőné. Minek egy lyánynak az iskola? Zsuzsa Dédi a pénzt is eltette, amit Nagymama adott a magyar iskolára. Kellett az neki! Sok volt az éhes száj, és hát Zsuzsa Dédi nagyon szerette a pénzt. Meg a földet. Minden garast arra tett félre. Tisztelték ám érte a faluban nagyon. Ténsasszonynak hívták. Hogyisne, hiszen négy fiú mellett nevelte az unokáját (Mammát) is egy szál magában. Mamma tíz éves koráig volt a Dédinél, mert Nagymama városon volt egy kollégium szakácsnője, és nem engedték oda a gyereket. Akkoriban a felnőtt férfiak katonák voltak, meg fogságban voltak, otthon meg egy se. Mikor vége lett a háborúnak és a férfiak hazatértek, Nagymama újra férjhez ment. Mamma mindig, mindig családot akart maga körül. Talán azért, mert neki csak a Mostoha jutott. Az pedig féltékeny és irigy volt, és elűzte a kicsi lányt a háztól. Hazudott róla, hogy Nagymama megverje, és ha senki nem hallotta, szidta egész nap. Így aztán pesztonka lett 11 évesen a burgonyakereskedő családjánál. Egy emelettel laktak feljebb. Négy gyerek volt ott, három fiú és egy lány, az Ilonka kisasszony, hasonló korúak, mint Mamma. A kereskedő felesége áldott jó asszony volt, Mamma sokszor felszaladt hozzá, ha a Mostohája megverte. Egyszer aztán a Nagyságos Asszony megelégelte, hogy a Kicsi (így hívták akkoriban a Mammát) annyi verést kap. Beszélt a Nagymamával és másnaptól már Mamma pesztonka volt és még pénzt is kapott érte Nagymama.

Ott látta Mamma milyen nagy családban élni, szeretni és jóra nevelni a gyerekeket, senkivel nem kivételezni. Amikor a Nagyságos Úr hazajött a heti vásárból, köré gyűltek a gyerekek mind. Rátette a kezét a nagyobbik gyerek fejére és sorra  kérdezte. Jó voltál – e gyermekem, szót fogadtál –e. És akkor igazat kellett mondani. Mammától is megkérdezte, de még hozzá tette azt is, kaptál - e eleget enni gyermekem? Mamma jó is volt, szót is fogadott, és soha nem éhezett. Akkor kaptak ajándékot. Mamma fehér blúzt kért karácsonyra, meg piros lajbit, és piros szoknyát. Ezért hát vég vásznat hozott a Nagyságos Úr annyit, hogy minden gyereknek telt belőle. Nagyságos Asszony megvarrta mindnek. Kivétel nélkül. Kicsinek meg csizmácskára is telt, mert az nem volt. Soha olyan jó dolga addig nem volt Mammának. Ott tanult meg írni-olvasni magyarul, románul és héberül. Még az unokái lába nyomát is áldja meg Jóisten – mondta Mamma, olyan jók voltak  hozzám.

Mamma Erdélyben született, és amikor Apa a katonaság elől Pestre jött, Mamma utána szökött a lezárt határon át. Itt találtak munkát, lakást is, és mire visszament a kisleányért, kicsi Anuska négyévesen meghalt. Keserves évek jöttek azután. Született még Sanyika és Andráska is, és Klárika halva született. Csak az ikerlányok maradtak életben. Mamma nagy családról álmodott, a Jóistent megadta neki. Mondta is nem egyszer. Tudod – engem szeret a Jóisten. Mindig arra vágytam, hogy ha jöttök, nálam jól érezze magát mindenki. Jöjjenek a lányok, a férjeik, az unokák, jöjjenek a menyasszonyjelöltek, az udvarlók, főzünk finomat, mesélek, beszélgetünk. Egyszerűen imádta, ha együtt a család. Idős korában is talált új barátnőket, ismeretségeket kötött, még a szomszéd vietnami albérlőkkel is megszerettette magát. Kedves és barátságos volt egész életében. Ötvenhárom évet élt egy négyemeletes kétudvaros házban, és sokan ismerték, és szerették.

A nagyobbiknak is ikerfiai születtek, de sokat vigyázott rájuk, mikor betegek voltak. A kisebbiknek egy lánya lett, s ha mesélt róluk, a fiúkra büszke volt és dicsekedett velük, a lánytól meg könnyes lett a szeme. Mindegyiket szépnek és okosnak látta. És szerette, ha a fiúk viccelődtek vele. Mamma, össze kéne kapni magadat, mert csütörtökön bokszmeccs van – mondja Lacika, aki már tizenöt éve személyi edző. Mamma boldogan nevetett, örökké bokszolt a nagyobbik unokával. Én nem bokszolok veled Mamma mert túl nagyokat ütsz – mondja Lacika. Csabika telefonált, Mamma az edzőteremben azt mondták, lógsz az edzésről!  Mamma meg nevetett. Azután hívta, gyere csak kisunokám, mert gondom van. Elmagyarázta, Csabikának, hogy látott valamit, de nem tudja mi a neve. Tudod Csabikám, olyan lapos, mint a tűzhelyen az a rozsdás lángelosztó, látod, mint ez itt, na olyan kellene, csak fényes. És van egy doboz, abba kell betenni. Ahá – világosodik meg az elméje Csabinak. Hangmérnök, hát rögtön veszi a lapot. És mit akarsz Mamma – zenét hallgatni vagy filmet nézni. Hát filmet! Kis Manyit, meg Tolnai Klárit. Így azután a fiúk összedobták a Mammának a DVD árát, a lányok meg vettek hozzá 12 DVD filmet. Csináltak egy nagy kartonlapot, és arra ráírták milyen gombot kell megnyomni, hogy a film elinduljon, és hogyan kell cserélni. Mamma ekkor már nyolcvan éves is elmúlt! Három nap múlva már minden filmet látott. Na, most mi lesz? Újabb szövetségest keresett. Felhívta Fruzsinát a lányunokát, és bevallotta, hogy elfogytak a filmek. De ne mond meg az Anyudéknak, mert nem akarom, hogy Ők vegyenek, de ha tudod, hol lehet ilyet kapni, én kifizetem.  Amíg fiatalabb volt, akkor is feltalálta magát. Ő aztán nem unatkozott, ott volt a kert, az volt az Istene. Az Övénél szebb és gondozottabb kert nem volt a környéken. Amíg tudott, a kertben dolgozott, meleg nyári délutánokon hímzett, télen olvasott. Amikor már nem bírta a kertet, akkor felfedezte a Tv-t magának. A filmeket meg a sorozatokat. Sokat olvasott, és mindig feltalálta magát. Sok ismerőse, barátnője volt a házban is. Az egyetemistáknak integetett, ha látta a folyosón őket, azok meg visszaintegettek. A lányokat arra nevelte, hogy szeressék egymást, legyenek egymás barátnői, ne veszekedjenek. Mindig védjék meg egymást, náluk összetartóbb testvérpárt alig találni. És a nagyobbik is erre nevelte a fiúkat. A kisebbik meg mindig azt mondta a lányának, neked van két fiútestvéred is. Rájuk mindig számíthatsz. A kórházban a Doktornő ámulattal dicsérte a lányokat, hogy milyen odaadással ápolják a Mammát. Doktornő kérem, azért, mert a Mamma ilyenné nevelt bennünket - volt a felelet.

2011. szeptember 2-án két és fél hónap éber kóma után Mamma szíve itt maradt velünk, teste pedig porrá lett. És elcsitult a szív mely értünk dobogott, pihen a kéz mely értünk dolgozott, számunkra Ő sosem lesz halott, örökké élni fog, mint a csillagok.