Jelige: gyk

Beküldte: admin, 2013-04-14 21:56:48  | Címkék: gy

Hajnalig

Lelkemet mértem oldaladban,
lettem valamivé magadban,
láttam, hogy átrepültél a bánaton,
arcodon az izzó fájdalom
kasztként éget a homlokodba,
s magad fürdött meg magadba,
s a szenvedésen túli fényben
ragyogott két szemed, s
az éjben izzott a jó, mit
körbefontál  szárnyaiddal
a falra vetve, mint tiszta
ruhát kiteregetve, és suttogott
imád hajnalig, míg ágyad
lucsokban forrt veled egybe,
s abból is csak fehér madár
kelt kikeletre, s reppent fel,
fényesen suhogva, libbent
a hasadó hajnalokba, s
gondosan illatozó reggelbe
ivódva te lettél elénk hajítva,
mint Fehérlófiának anyja,
ettük el erőd és életed
mi gyermekek, kikért
magadra vetted a sorsod,
ki magad minden órán kioltod,
s öltözöl napkeletté,
hófehér tollruhába marva,
a gyötrelmet odatapasztva,
s úgy repülsz magasra el,
hogy suhogásodból oldódjunk
magunk, hűsöljön arcunk,
oldódjon bajunk,
s mire a kakas
hármat kukorékol,
reggelre visszaöltözöl
kék blúzba, szürkébe,
másba -, a világ mit
sem tud -, pedig, hogy
hisz a föltámadásba,
s bár arcodba mártva
az átváltozás minden
rezzenése bele lett vágva,
csak az látott halhatatlant,
ki látott téged
az éjszakában sírni,
s repülni fel lucsokból
hófehéren, bukdácsolni
át az égen, és véresen
elgyötörve haza érni,
mire a hajnal meghasad,
s az asztalra tenni
reggelit, teát,
vasalt ruhát és tervet,
s a biztatást, hogy
azzal induljon el három
gyermek,
s haza is érjen, "Isten úgy"
- hát így maradtál meg
nékem - időtlen
fehér madár képében,
s mikor lelkemet mértem,
oldalad fájásától lettem
valamivé, általad,
mert láttam,
hogy él a lélek a halálban,
s hogy támad fel
az ki nem halott,
ki fehér madárrá változott.