Jelige: Gall

Beküldte: admin, 2013-03-23 21:37:07  | Címkék: ,

Könnyű, pihe könnyű

Anyám foghíját nézem, ahogy beszél. Lepedékes a nyelve. Nyolcvanhoz közeledik. Térd alatt gumis harisnyája vágja bőrét és húsát, szoknyája feljebb csúszik, ijedten igazgatja vissza. A fotelben ül, lába nem éri a földet. Kicsiny asszony. Kedvesen mosolyog rám, ritkán lát, évente kétszer-háromszor. Reggel kávét iszik, elmegy a boltba, sóskiflit hoz, nekem és a húgom családjának. Velük él, öten vannak, a húgom tanító, elsősöket oktat. Én csak vendég vagyok, már közel negyven éve. Hallgatunk. Öt tesója közül már csak ketten vannak, később erről beszélünk, és a hiányzókról, elevenen élnek benne, velük álmodik. Hajnali négykor fenn van, hangtalanul tesz-vesz. Nem csörömpöl, nem zörög, de a teaforraló surrogását hallom. Az ajtó csukva van. Nem hallom, csak tudom, hogy surrog. Ismerem a szokásait, mint ő az enyéimet.

Vendégként nincsenek szokásaim. Autóba ülünk, sógorom kivisz a temetőbe. Mostohaapám sírját látogatjuk meg, anyám kezében egy szál virág, a betonból kinőtt gisz-gazt húzogatja, rendet akar, még itt is. Háta már nem egyenes, válla kissé előbbre billen, mégsem látom púposnak, bár meg lehet, hogy az. Idővel én is az leszek. Kacsázva járok, lábfejem izeg-mozog, nem tudom irányítani. Nem fogadja el a segítségem, hagyjad, fiam, megy az egyedül is. A lépcsőn felfele belém kapaszkodik, könnyű a teste, pihe könnyű, kézfején a csontok kiállnak, bütykök, karmok inkább. Megsimogat velük, amikor közel hajolok arcához és üdvözlöm, szevasz, anya, hogy vagy. Van barátnőd, kérdez vissza. Nem látja rajtam a vasalt inget és nadrágot. Toprongyos vagyok, kék koptatott farmer, fehér póló, kopaszra nyírt fej, szakáll levágva. Jobban nézel ki, mint legutóbb. Fogytam, közel húsz kilót. Nem akarja elhinni, falun a szép kövér ember kifejezés járja. Nem vagy beteg? Hogy lennék, válaszolom. Sütöttem neked valamit, mosolyodik el, a húgomnak szól, hozza be a süteményt. Tepertős papucs, szilvalekvárral. Ízes és omlós a tésztája. Nem szárad ki, igaz, mindig letakarják egy vászonkendővel, még a kenyeret is, amit külön fonott kosárban tartanak.

Emlékszem, a hetvenedik születésnapjára mind az öt testvére eljött, közülük még az is, akivel haragban voltak. Korábban vita kerekedett nagyapám öröksége körül. Ekkor értettem meg, hogy nem az számít, te mit gondolsz, nem ellenkezel, elfogadod a többség ítéletét, ahogy anyám is elfogadta. Bántotta a dolog, hogy az egyik testvére, akire egyáltalán nem neheztelt, nem lesz ott a neves napon, de reménykedett, hogy Tivadar mégis eljön. Vannak  helyzetek, amikor nem tehetsz mást, meg kell jelenned. Íratlan szabály, nincs kőbe vésve, és mégis betartod. Tivadar nem szólt, hogy jönnek, csak beállított feleségével és a két gyerekkel.  Harag nélkül üdvözölte őket mindenki.

Jelzem, hogy nincs időm maradni, vasárnap megyek vissza Pestre. Pesten ragadtam. Helyben vagyok, bár nincs helyem. Senki sem kérdi, tudják, hogy van munkám. A sógoromnak nincs. Most nincs. Feljárt ő is a főváros közelébe, kavicsot termeltek, éjjel-nappal. Sofőrként dolgozott. Lehet, hogy mentős lesz, súgta érkezésemkor a fülembe anyám. Ruhát már nem vesz magának, néha egy bőrcipőt, fáj a tyúkszeme. Szandált kap, opálosan csillog a bőr, tényleg puha. Mutogatja, hogy milyen jó, felkarja szabad, bőre a semmibe lóg, se ín, se izom. Nem régen baleset érte, lábán a seb nehezen gyógyul. Biciklire ült, és elesett, a pedál felhasította lábikráját. Húgom lámpázza a sebet, mindent megpróbál, kötöz, kibont, kötöz, és mossa a gézszalagot, gurigázza.  Anyám egyedül van.

Huszonöt éve özvegy. Megemlíti az egyik unokatestvérét, aki ápolóra szorul, gyereke nincs. Neki itt van a húgom. Csak bólogatok, és iszom egy pohár sört, sógorom házi pálinkával kínál, elfogadom, ebéd előtt vagyunk. Fejembe száll a szesz a harmadik kisüsti után.  Anyám foghíját nézem, nekem is van egy. A nyelvem is lepedékes. Anyám és én egymásra mosolygunk. Mintha azt mondaná, hogy várlak, fiam. Megint várlak.