Jelige: eSzJé

Beküldte: admin, 2013-03-31 22:55:19  | Címkék:

Édes

Műanyag tálakba rakja át a levest, a húst, a krumplit. A kiürült edényeket a tűzhelyen hagyja. Körülnéz. A kisszekrényen darab kenyér, azt is kosárba dobja. Már ott a leves, a hús, a krumpli. A spájzból kihozza az utolsó üveg szódát. Pincehideg. Kosár. A sütőben tegnapi rétes utója. Néhány szelet, s egy, amiből már haraptak. Fóliába tekeri mind. Kosár. A sütő ajtaját visszahajtja, tepsi marad. Az előszobában cipőjébe lép, a tükör előtt kibontja haját, megfésülködik. Hajkeféje tüskéi közt jó pár hajszál. Némelyike ősz. Telefon marad, kulcs a zsebbe, napszemüveg. Még erősen tűz a nap. Elindul. Legalább is ez a terv, de a szobából érkező nyögésre megtorpan. Órájára néz. „Rohadt élet!” Kilép a cipőből, az irányt a szoba felé veszi, honnan már küszöbig terjedt a nyögés oka.

Édes pelenkát cserél nagyapa alatt. Közben csapkod, szidja az öreget, mint a bokrot, hogy hetvenéves, francér nem tud még a vécére kijárni. Nagyapa agyvérzése óta nem beszél, így rossz kezével mutogat két botjára, rozzant lábaira. „Leszarom, ott az ágytál!” Nagyapa próbálja mutatni, hogy nincs ereje megemelni derekát, s alányüstölni az edényt. Nem kap választ. Szorul csípőjén a pelenka, gyűrött a lepedő háta alatt, párnája lelapult. Nem jelzi. Szomjas. Artikulálatlan dünnyögéssel sört kér. „Nincs sör. Aludj! Vagy hallgass, csak hagyj békén!” Nagyapa hallgat, békén hagyja. Segítség nélkül nem tud a fal felé fordulni, így hátán fekszik. Kényelmetlen. Világéletében az oldalán aludt, csak most béna, s lányának nincs hozzá türelme. „Elmegyek. Reggel jövök. Aludj! Ha baj van, kiálts, gyerekek az emeleten. Ne legyen baj!” Csapódik az ajtó, a kapu, bicikli ismerős hangja az ablak alól. Legalább a tévét hagyta volna. Látni ugyan nem látná (feje fölött van, a szekrényben, félszobányira), de hallgathatná. Könnyebben elaludna. Nagyapa lehunyja szemét. Feje fölött a gyerekek léptei döngenek.

Pöttyös labda gurul le a lépcsőn, a fordulóban elakad. Négy mezítláb csattog érte versenyt. Lala (Laura) hat, Mese (Emese) tízéves. Pizsamájukon kakaó és lekvár foltjai, hajuk még a fürdéskori felkötésben, a frufruk, s tarkókon a tövek nedvesek. Egymást löködik a labdáért nyúlóban, Mese a falnak, Lala a korlátnak esik néha. Nevetnek. A kicsi lehelettel lassabb csak. A lépcsőre ül duzzogni, míg nővére visszafut a zsákmánnyal. Reccsen a küszöbnél a padló. Lala szipog, de látva, hogy nincs már, aki ráfigyeljen, fölmegy ő is. Ágyára dobja magát, takaró a fejre. Kattan a zseblámpa, takaró alól fény szűrődik. Mese megcélozza húga ágyán a fejnek vélt domborulatot, dob. Mellé. Csak a falról lepattanó labda készteti jajgatásra Lalát. „Hagyj már! Anya!” „Elment.” „Fel se jött?” „Látod.” „És nagyapa? Mi van, ha ma is bekakil?” „Kibírja benne reggelig.” Nevetés és megjátszott undortól görbülő ajkak.

A kosarat a járdára rakja, bicikli a falnak, míg megkeresi a megfelelő kulcsot. Az üvegen át tévé kékje villan. Belép. Keze által csillog ez a ház is. Cipőjét leveszi, a konyha felé menet bekiált a szobába. „Szia!” Nincs válasz. Kicsit hangosodik a tévé. Az asztalra pakol, kosár a sarokba. Tűzhely fölött levest melegít, majd krumplit hússal. Tálcára teszi. A rétest is, nagy pohár szódát is. A szobába megy. „Szia.” A férfi most sem felel. Foteljében ül, alsónadrágban. Slicce nyitva, kilóg fanszőrzete. Farka félmerev. Fogdoshatta magát. „Mit hoztál?” „Leves, krumpli, sült hús. Meg rétes.” „Túrós?” „Nem volt otthon. Meggyes.” „A rétest hagyd, a többit öntsd a kutyának.” „Nem vagy éhes?” „Erre nem.” A rétest, a szódát hagyja, a többivel vissza a konyhába. A spájzban vödör, abban gyűlik a kutyának a koszt. Hozzáönti a tányérok még gőzölgő tartalmát. „Etesd is meg!”

Édes öt percig van távol. Nadrágja, cipője mocskos a kutya által felvert sártól. Lerakja helyére a vödröt, kezet mos. Vissza a férfihoz. „Ne hozd be a sarat!” Nadrágját a küszöbön veszi le. Zokni, bugyi, melegítő felső. Így lép be a szobába. A rétes már elfogyott, a szóda érintetlen. Az asztal sarkán bontott doboz sör, fala párás. Ezek szerint volt kint. Gatyáján a slicc begombolva, farka nyugalmi állapotban. Rendbe szedte magát. „Vetkőzz le!” Lekerül a zokni, a melegítő felső. „Azt is!” Lekerül a bugyi is. „Megint nem borotválkoztál meg.” „Nem volt időm, ne haragudj! Főztem, kimostam a ruháidat, s az öreg kétszer is beszart.” „Ott a borotvám, használd azt. De mosd ki a kádat magad után!” „Szeretlek!” „Siess, a film végére kész legyél!”

Kicsit tovább tart, mint tervezte. A férfi jön érte. „Mi a fasz tart ennyi ideig?” „Mindjárt kész vagyok.” A férfi nézi, ahogy folytatja a szőrtelenítést. Terjedelmes hasa alatt már ágaskodik. Magához nyúl. Édes nem néz oda, nem akarja látni. Befejezi a borotválkozást, langyos vízzel le- és kiöblíti magát, megtörölközik. Kilép a kádból, a férfi már nyög. „Dőlj előre!”  És Édes előredől.

Mese éjféltájban riad. Egy percig tart, míg rájön, mire ébredt meg. Húga ágya felől vacogás hangjai, s tompa sírás. „Jól vagy?” „Fázom.” Lalához lép, megérinti homlokát. „Lázas vagy.” „Hívd fel anyát!” „Ilyenkor?” „Légyszi!” Mese tárcsáz, kivár. Az előszobából megszólal az ismerős csengőhang.