Jelige: anyacsakegyvan

Beküldte: admin, 2013-04-11 14:48:04  | Címkék: a

Gombóckodás

Hogy mi az a gombóckodás? Ez egy kora reggeli történet, egy szokásé. Valami olyasmi, mint a felnőtteknél a felkelés előtti lustálkodás, nyújtózkodás. De miért is nevezem gombóckodásnak? Nos, azért, mert az amúgy „Gombóc”-nak is becézett, egyéves Berci fiam szertartását számomra ez jellemzi legjobban, amelyet legtöbbször, reggel hat és fél hét között szokott végezni. Ma reggel viszont még csak öt óra van.

Miután ő este nyolckor általában elalszik, reggel már lesi a redőny csíkjaiban megjelenő első fénysugarakat és amint világosság jelenik meg, hangos ö-ö-ö hangokkal és kisebb nyafogásokkal jelzi, itt az ébredés ideje.

Először próbálom ezeket figyelmen kívül hagyni, hátha nyerek még pár percet, de a félhomályban kiveszem alakját, amint felül a kiságyban. Az ébresztőnek szánt hangok egyre erősebbek, így nem fér hozzá kétség, fel kell kelni.

Először csak az ágyam melletti sólámpát kapcsolom fel, melynek gyenge, narancsos fényénél látom a kis Gombócot, amint felül, majd oldalára borul, megfordul, majd ismét felül, mint egy kis Keljfel Jancsi. Közben gurgulázva beszél, nevet. Néha egész lehetetlen pózba ékeli be magát a kiságy sarkába, mint egy L betű.

Feláll, a rácsba kapaszkodik és elcsípi a pelenkázón lévő cumisüvegét. Kortyol párat, majd elkezdi rázni, a víz fröcsköl mindenfelé. Letottyan a fenekére és megint az oldalára borul, megpördül a vizesüveggel együtt. Ezt most már nem hagyhatom tovább. Mielőtt minden csupa víz lenne, belátom, ki kell kecmeregni az ágyból. Pedig fáradt vagyok, későn feküdtem, és amúgy is inkább bagoly típus vagyok, nem nagyon megy a gyors, reggeli kelés.

Felhúzom a redőnyt. Én is hunyorgok, ő is, de hunyorgása közepette előveszi leghuncutabb mosolyát. Már én is csak mosolygok, és a kora reggeli morcoskodás, hipp-hopp, elillan. Hát lehet rá haragudni?

Berci már majdnem két és fél éves. A reggeli szertartásunk pedig átalakult és még bensőségesebb lett. Reggel férjem ébreszti, öltözteti, reggelizteti nagyobbik fiamat, Sanyát, akivel ő alszik együtt az emeleten. Ilyenkor mi Bercivel még a sötétben lapulunk a lenti szobában. Ébredezve látom a konyhai fényt az ajtó üvegén keresztül és persze nem tudom nem hallani, amint férjem csörög-zörög a reggelivel.

Berci is ilyenkor kezd mocorogni és kijelenti:  - Megyek hozzád!

Még a rácsos kiságyban alszik, amelyiknek két rácsa kivehető. Ezeket a sötétben is teljes ügyességgel szerel ki, már nem is kell segítenem. Csak arrébb csusszanok a nagyágyon, hogy elférhessen mellettem. Ilyenkor, van amikor egymás szuszogására még visszaalszunk, de általában kezdődik a játék. Először csak pihengetünk, pici lábaival a combomon úgy morzsol, dagaszt, mint egy cica. Aztán jön a játék.

- Ez elment vadászni, ez megsütötte…– vagy a Csip-csip csóka, mindez persze  csikizéssel, mókázással együtt. Utána pedig a következő játék.

 - Megeszem a combiját, a fülét! – sorolva aztán a többi ennivaló testrészecskét.

 - Nem adom oda! – sikítozza erre válaszul és kacagva a fejére húzza a takarót várva, hogy alákukucskáljak.

Aztán a következő, állandó programként.

- Anya, kérek, tejcsit! - amelyet vigyorogva mond, úgy hogy még az éjjeli cumi a szájában van. Na nem is azért kéri, mert annyira kívánja, kell neki, hanem azért, hogy anyát kiugrassza az ágyból és ezen nagy hamisan nevethessen a cumija alatt. Amíg a tejet issza a redőnyt szigorúan tilos felhúzni, csak azt követően szabad megnézni, milyen idő is van odakint. Ilyenkor már kiugrik az ágyból.

-Hol vannak a szerszámaim? – kérdezi nagy komolyan és elkezdi összeszedni őket, cipeli fel az emeltre, ahonnan persze majd le kell vinni, aztán megint fel és ez így megy egész nap. Pedig már akkora dobozban hurcolja, hogy én is alig bírom felemelni!

Nos, ilyen jó dolgom csak akkor volt, mikor nagyobbik fiam volt ilyen pici és ugyanígy játszottunk vele reggelenként. A napnak ezek a legnyugalmasabb és legbensőségesebb pillanatai, amelyekre örök időkig emlékezni fogok.