Jelige: Anya és fia

Beküldte: admin, 2013-04-08 19:44:02  | Címkék:

Anya és fia

A jövőről sokat nem tudhatok, így hát inkább a múltról írok.
Van egy kedves emlékem, olvasd hát el a mesémet.

Rég kezdődött, pici voltam, egy nagy tölgyesben barangoltam,
Egyszer aztán egy vasárnap, mikor a Napot már lemenőben láttam,
Egy család épp haza tartott, és egy kisfiú így kiálltott:
„Oda nézzél apa, anya ott fut egy kis szarvasbika!”
Épp kiléptem az erdőből, s megijedtem a kisembertől,
No nem azért mert nem volt kedves, hanem mert hirtelen előttem termett.
Igaz, csak pillanatra  látott, de az a két  szem, mi akkor engem látott,
Olyan szép s mosolygós volt, nem felejtem azt a  napot!
Éééén a büszke szarvasbika, vagy inkább még csak kis bikácska???
Csak úgy dagadt ám a mellem, szép peckesen lépegettem.

Aztán jött az ősz, s egy tél, anyám mondta: „Jónás, nagyfiú lettél!
Vigyen az utad messzire, be a sűrű erdő mélyibe.
Óvakodj ha nappal kimégy, a csapásokról le ne térj!
Ha eljő a szürkület s elindulsz, vigyázz,  a vadászat is akkor indul.
A fejeden majd a korona, ne feledd, az vonzza őket oda.
Igaz még csak bakocska vagy, de a szíved a helyén van, s  igaz.
Legyen szép nagy családod, feleséged, fiad s lányod,
Menj hát gyermekem utadra, és kérlek, nagyon vigyázz magadra!

Anyám szava, ma is bennem él, miközben mondta: „Jónás nagyfiú lettél…”

Eltelt az év, s egy nyár is elmúlt, s lassan e fiúcska is megnyúlt…

Mígnem egyszer, egyik  este, egy szántó szélén eszegetve,
Nagy tölgyes mentén barangoltam, és már  kicsit nagyobbacska voltam,
Egyre hallom nem oly messze, hogy két vadász így beszélget:
”Remélem ma jó este lesz, és a teríték is bőséges lesz!”
Húha, - gondoltam gyorsan, jobb lesz elfutni azonnal.

…eszembe jutott anyám szava, jósága s sok tanácsa…. oh a drága… merre járhat…

Szedtem is a lábam hamar, de a két vadászember ottan,
Hol megláttak és észrevettek, emígy kiálltott az ember:
„Oda nézzél komám Feri, ott áll egy őzbak s lesi,
Nézi, hogy honnan jő a hang, s ember szagot érez nyomban.”
„Ááááá, az csak egy kis őzbika, én ma szarvasra fenem fogam!
Nagy agancsra, nem ilyenre, jó pénzt kapjak majd cserébe!
Ez még megvár jövő ősszel, kicsi a fején a jel,
Nem kis őzbakért jöttem, nagy szarvasra cserkelek be!”

 

Eliszkoltam hamar onnan, de a szívem majd meghasadt,
Én csak egy kis őzbak vagyok???? Nem egy szarvas, ki agancsot hord????!
Azt hittem, én szarvas vagyok, pettyes hátú nagy agancsos!
Szomorú volt kicsi lelkem, s el is bújtam szégyenemben.

Napokig csak elfeküdtem, s nem értettem az egészet,
Hogy lehet, hogy őzbak vagyok, őzcsordával majd baktatok???

Feküdtem csak szomorúan, s egyszer csak anyám hangját hallottam:
„Te vagy az itt, édes fiam? Éreztem a szagod onnan.”
„Én vagyok az anyukám, a te őzgida fiúcskád.
Szomorú vagyok s nem értem, nem mondtad, hogy őz a vérem!!!!!
Az őzike egy pici emlős, a szarvas meg oly nagyra megnő.
Hatalmas az agancsa, tekintélyét is az adja.
Én meg csak őzike lettem,  szégyenszemre így születtem!!!”

„Jaj, hisz szép vagy kicsi kincsem, az őzbaksággal baj nincsen!
Kecses vagy, sudár és magas, vagy olyan szép mint egy szarvas!
Hidd el, nem a nagyság számít, nemes lelkű légy, mint bárki,
Légy jó apa, és gondos férj, igaz légy a szíved mélyén!
És ha mindig jó úton jársz, boldog leszel, fiam Jónás!
Kérlek hidd ezt el gyermekem, hisz aki nálam jobban szeret,
Az csak, mind csupán hazugsag lehet…”

Elmondta ezt,  és el is illant, s én megértettem mindent nyomban.
Fölkeltem a bokor alól, és kihúztam magam, jól!!!! 
Mert anya, a világon csak egy van, s ezt még az Ő életében tudjad!