Jelige: dolerony_1

Beküldte: admin, 2013-04-15 22:44:48  | Címkék:

Fűző                                       

                                                                   Ki ette ki a kesudiót?
                                                                          (Peer Krisztián)

Szeretek szólni, hogy fut a harisnyád. Vagy hogy beleültél valamibe, a fekete nadrágkosztüm zakója csak csípővonalig ér, leveszed, és a derekadra kötöd. Vagy szólok a színházi váróban, hogy a címke. Cipőd talpán a cédula. Mögéd állok a kasszánál, és csendesen közelebb hívlak, belépek az aurádba, gyanakodva nézel, de mosolygok, mi baj lehet. Fut a harisnyád, súgom, menj vissza, vegyél egyet. Tudom, hogy Te vagy az, te meg tudod, hogy én, de nem tudod, hogy ismerlek. Levegő után kapkodsz, faarccal elrohansz a sorok közé. Mást vártál. Talán a leleplezést, talán csak azt, hogy most megkönnyebbülhetsz.

  Ismerlek, még talán kedvelnélek is a fotóid alapján. Jókedvű, szőke harmincas nő vagy, tiéd a világ, mindenkit megkaphatsz, mindent, a fotókon Földközi-tengeri hajókiránduláson, lebarnulva, egy barlangban kúszol hátközépig sárosan, társaság középpontjában hajadat hátradobva, kacagsz, igen kacagsz, ezt hallani a fotóról, gyöngyözve, a férfiak felfigyelnek rád, akarnak téged. Te pedig élvezed, kalandra fel a szállóigéd, nem akarsz gyereket, nem, most még nem, élni akarsz.

  Tudom hol laksz, ott van az adatlapodon, odamegyek, sütőpapírba csomagolok meggyes-rácsos pitét, kelt tésztából, a férjem kedvence. Felmegyek, nem csengetek be, a neved réztáblán, cirkalmas betűkkel, hivalkodóan tölti ki a teljes névtáblát. A levélbedobón papirostól tuszkolom be a pitét, kenődik szét, belül placcsan, de jó. Nem sietek a folyosón, nem jössz ki. Linóleum, vagy taposócsempe, ha linóleum, pech, a fugákat legalább véglegesen elszínezné a meggylé. Nem sajnáltam belőle.

   A férjem elkísér. Vegyem csak meg magamnak azt a kis fehér ruhát, miért nem akarom, biztos jól áll, na próbáljam már fel, és itt van hozzá ez a lazacszínű kabát, nézzem csak, és van hozzá táska is, az is lazac, ki sem javítalak, hogy málna, málnaszín, és basszameg, tényleg jól áll, nem tudlak büntetni, hogy nem akarom, most nem próbálok, nem öltözöm át, tetszik, és akarom. Hozol hozzá fülbevalót, övet, és harisnyát. Míg próbálok, megfűzöd az eladót, adja oda a karkötőt, azzal átsietsz a fehérnemű-boltba, veszel harisnyakötőt, és komplett szettet, bugyikat, franciát, tangát, és hozzáillő melltartót, egy sportosat, egy csipkéset. Meg fűzőt. Szorítson, mintha ölelnél hosszan.

   Van valami a hajadban, várj kiveszem, toll ágynemű?, kérdezem, gúny az arcomon, aztán a színházi mosdóban visszafojtottan folyik a púder, fekete csíkokban szűköl a szemfesték, 'a helyed ott van, ahol éppen vagy', visszhangzik fülemben. A hely, ahol vagyok, az az én helyem.

Értékelés

Pontszám:

8

A történet drámai viszonyokra épül: a feleség, a férj és a szerető. A feleség monológját írja meg a szerző, mely a szeretőhöz szól, izgalmasan és sokrétűen részletezi a női beszéd és tematika jellegzetességeit. Remekül él az ellipszis, a kihagyás lehetőségeivel, egy-egy szó elég, hogy megtudjunk valami fontosat a szeretőről. A férj arca nem rajzolódik ki, a narrátor feleségé sem. Ez valószínűleg szándékos, mégis hagy némi hiányérzetet. Jó lenne a szeretőhöz hasonlóan (harmincas, hosszú, szőke haja van) elejteni egy-egy hasonló szót a férjről, esetleg magáról az elbeszélőről is. Így csak az indulat marad meg, ami fontos, és drámai szövegben elég is volna, de itt szívesen látnám magam előtt az összes megjelenő figurát. Érdekes és kifejező nyelven ír.
A szövegnek sok esetben javára válik a szinte sejtelmes szűkszavúság, hiteles a közeli fókuszú, egy nézőpontú beszédmód. Végig képes feszültséget tartani, ami talán a legnagyobb előnye az írásnak. Az érzelmek kifejezésével fukarul bánik, épp ezzel tudja meggyőzően ábrázolni őket, nem esik az indulatok dilettáns elfröcsögésének csapdájába. Ugyanakkor nagyobb merítésű a történet, mint ahogyan kidolgozza. Ebben a terjedelemben töredékes marad, többszöri olvasatra se lett számomra világos, mikor, ki kiről beszél. Már az olyan apró változtatások segítenének pl. „A férjem elkísér” – Kit? Téged vagy engem? Itt az alanyi ragozású ige miatt máris nem egyértelmű, ki beszél, kihez, kiről. Ez a bekezdés sikerült a legkevésbé, nem világos, hol járunk, mi történik. Az indulat megvan, érezhető, de a konkrétumok ugyanilyen egyszerűen, szűkszavúan sokat adnának hozzá. Szintén nem értem a visszatérő színházat: színházi váró és színházi mosdó. Mi történik ezeken a helyeket? Miért fontos?
A „szűköl a szemfesték” nekem kicsit hatásvadász szerkezet (talán még kissé képzavaros is.) Jó a befejező mondat, ha valamivel nagyobb feszültség előzné meg, akkor még erősebb hatást keltene.

Javaslat

    

Örömmel és tetszéssel olvastam a szöveget. Nagyon nehéz ennyire rövidprózát írni, ugyanakkor az egyik legszerethetőbb feladat. Kosztolányi egy helyütt azt írja, ha az íróknak minden leírt szavukért ugyanúgy fizetniük kéne, mint amikor az ember táviratot ad fel, nem volna annyi fölösleges irodalmi szócséplés.

Egy ilyen kis terjedelmű szövegben minden igekötőnek és kötőszónak a helyén kell lennie, és olyan tömör struktúrának kialakulni, hogy ennek ellenére informatív lehessen – ez már majdnem a verssel szemben támasztott igény! Ez a sűrítés nem lett tökéletes. Érdemes lenni kicsit egyértelműbben azonosítani a szereplőket, és megírni az egészet körülbelül négy vagy ötezer karakter hosszan. De elképzelhető, hogy egy-két mondatnyi változtatás, egy-egy jól elhelyezett jelző már önmagában sokat emelne az írás színvonalán. Az író jó dramaturgiai érzékkel, nagy nyelvi igényességgel alkot, mindenképpen folytassa, próbálja ki magát hosszabb szövegekben, akár drámai műfajokban, sőt (súgva teszem hozzá), bátran versben is!