Turczi István

Életpályája 

1978-ban végzett az ELTE BTK magyar-finnugor szakán, ahol bölcsészdoktori fokozatot szerzett. 1978 és 1983 között a Művelődési Minisztérium irodalmi és művészettájékoztatási munkatársaként dolgozott, majd 1983-tól egy ideig szabadfoglalkozású íróként és újságíróként működött. 1988-tól a Kilátó c. világirodalmi rádiómagazin szerkesztő-műsorvezetője, majd 1995-ben a Parnasszus c. televíziós költészeti vetélkedő műsorvezetője lett, ugyanezen évben megalapította az azonos című költészeti folyóiratot és könyvkiadót, melynek mai napig alapító főszerkesztője.

Turczi István az 1980-as évektől kezdve folyamatosan publikál, napjaink irodalmi életének talán egyik legjelentősebb és legsokszínűbb alkotója, verseskötetei, regényei, drámái, rádiójátékai folyamatosan jelennek meg. A Parnasszus folyóirat főszerkesztőjeként feladatának tartja a magyar költészet szolgálatát, az ifjú tehetségek felkutatását és a már befutott szerzők segítését, publikációs lehetőséghez juttatását egyaránt, alkotói tevékenysége mellett napjaink egyik legaktívabb irodalomszervezője, tagja a Magyar Írószövetségnek, a szervezet Költői Szakosztályának főtitkára, illetve tagja továbbá a Szépírók Társaságának és az Újságírók Országos Szövetségének. Költészetéről Kabdebó Lóránt irodalomtörténész professzor írt kismonográfiát Rögeszmerend - Turczi István művének tragikus derűje címmel.

Verseskötetei

  • Segédmúzsák fekete lakkcipőben (1985)
  • Zene állástalan zongoristáknak (1990)
  • A nők és a költészet (1991)
  • Amerikai akció (1991)
  • Uram, nevezze meg a segédeit! (1993)
  • Hosszú versek éjszakája (1997)
  • Csokonai Vitéz Műhely (1999)
  • Deodatus (2001)
  • Venus Vulgivaga (2002)
  • Sms 66 kortárs költőnek (2002)
  • Hívásra szól a csönd (2004)
  • Turczi István legszebb versei (2005)
  • Áthalások (2006)
  • Erotikon (2008)
  • Minden ablak nyitva (válogatott versfordítások, 2009)
  • A változás memóriája (2011)

Regényei

  • Mennyei egyetem (1987)
  • …se nélküled (1994)
  • A többi csak kaland volt (2005)

Drámái, rádiójátékai

  • Neander Kávéház (1989)
  • Hangdokumentumok 1956 (1989)
  • A katona története (1990)
  • Jer és lásd! – A Talmud könyvei (1991)
  • Revü (Dominó Színpad, 1991)
  • Anna-bál (Nagyváradi Szigligeti Színház, 1995)
  • A tintalovag (Petőfi Irodalmi Múzeum, 1996)

Főbb műfordításai

  • Itamár Jáoz-Keszt versei (1989)
  • Modern héber költők (1992)
  • Sikerkalauz I (1992)
  • Anais Nin: Vénusz deltája (1992)
  • I.B. Singer: A Moszkát család (1996)
  • Tengeráramok - mai finn költők (1996)
  • A dalok ura - mai ausztrál költők (1999)
  • Th. Keneally: Ballada (2000)
  • T. Shapcott: Ausztrál horizont (2004)

Díjak, kitüntetések

  • Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2004)
  • József Attila-díj (2006)
  • World Academy of Arts and Cukture Tiszteletbeli Irodalmi Doktora (2008)
  • Babérkoszorú-díj (2010)