Ismét kultúrával telik meg a New York Kávéház - Egymás látása

Beküldte: migeza, 2013-03-15 22:36:44  | Címkék:

New York Művész PáholyEgymás látása – Tóth Evelin és a TrióM, Szabó T. Anna, Dragmán György és Gryllus Dorka estje.

A március 11-i, első alkalmat követve a New York Művész Páholy március 25-én, hétfőn este is irodalommal, zenével várja az igényes kulturális kikapcsolódásra vágyókat.
A zenés, irodalmi esten bemutatkozik Tóth Evelin énekesnő legújabb, Trióm akusztik formációjával, emellett köszöntjük a 40 éves Dragomán György írót, eljön hozzánk felesége, Szabó T. Anna költő. Az esten beszélget és közreműködik Gryllus Dorka színésznő.

Tóth Evelin 7 éves kora óta énekel, a klasszikus(opera) és különböző tradicionális énektechnikák(dél-indiai, afrikai, szefárd) párhuzamos tanulása során alakította ki saját stílusát. Két szólólemeze, és az azokon közreműködő magyar és világsztárok így írnak róla:
"Evelin őszinte hangjával és kifejezőerejével fellobbantja és táplálja az élet szimfónikus ritmusának lángjait, melyek a szerelemből születnek és belőle táplálkoznak." 

2002-től a Hólyagcirkusz színházi társulat tagjavolt, 2006-ban Szegeden, Jeles Andrástól megkapta a Legjobb énekesnek járó díjat.

TRióM akusztikus formációjával mutatkozik be a New York Művész Páholyban, ahol a nemrég elhunyt Ravi Shankar tanítvány Szalai Péter(cajon) és a számtalan zeneszerzői díjjal kitüntetett Kardos Dániel (gitár) lesznek zenésztársai.
Repertoárjukban a melankólikus fádótól a szenvedélyes Flamencón át saját szerzemények és versmegzenésítések lesznek hallhatóak.

Dragomán György József Attila díjas író Erdélyben, Marosvásárhelyen született, 1988 óta él Budapesten. Tizenhárom éves kora óta ír, diplomáját és PhD fokozatát az ELTE angol szakán szerezte. 2002-ben jelent meg A pusztítás, majd 2005-ben A fehér király című kötete. A pusztítás című kötetért 2003-ban Bródy-díjat kapott. 2003-ban Soros ösztöndíjas volt, és megkapta a Mozgó Világ nívódíját. A fehér király című kötetéért 2005-ben Déry Tibor jutalmat, a következő évben Márai Sándor-díjat és Artisjus ösztöndíjat kapott. A kötetet több, mint harminc nyelvre fordították le, szédítő külföldi sikert aratott. Amerikában például a nagyhírű Houghton Mifflin kiadó (Philip Roth kiadója) publikálta könyvét, s a New York Times-ban elismerő kritika jelent meg róla: „A regény nyelvezete semmibe veszi a központozás szabályait, s ezzel egyfajta nyomasztó érzelmességgel itatódik át - részben elcsigázottság ez, részben téboly, ami gazdagon kifejezi a fiú hangulatát.”

Dragomán György ha nem ír, akkor fordít (például Samuel Beckett-et), honlapokat szerkeszt, vagy filmkritikákat ír.

Felesége, Szabó T. Anna költő, író, műfordító, a kortárs szépirodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója. Erdélyben, Kolozsvárott született, 1987-ben települt át családjával Magyarországra. A szombathelyi gimnáziumban ismerkedett meg író férjével. Az ELTE magyar-angol szakán diplomázott, majd Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programon végezte doktori tanulmányait. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, első kötete 1995-ben jelent meg, A madárlépte hó címmel. Négy további köny: Nehézkedés 1998, Fény 2002, Rögzített mozgás 2004, Elhagy, 2006, illetve számos gyermekvers-kötet szerzője. Díjai között van a Petőfi-díj (1996), a Soros-ösztöndíj (1997), a Déry-díj (2000), a Móricz Zsigmond ösztöndíj (2001) és a József Attila díj (2002). Mesterházy Mónika így ír róla: „Ha valaki személyes hangon életrajzi adalékokat ért, és ezt keresi a versben, azt hiheti, hogy Szabó T. Anna versei nem személyesek. Pedig a szenvedélyes jelenlét végig érezhető, és az egész, magasan ívelő kötet másról sem szól, mint személyről, azonosságról. De a költőtől valóban távol áll a vallomás.”

Gryllus Dorka színésznő a Színház-és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomája után a Vígszínháznál játszott, majd 2003-ig a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. Számos film- és színpadi szerep, zenekarban való közreműködés és tv-s produkciókban való részvétel jellemzi pályáját. Hazánkban és Németországban egyaránt elismert színésznő.

A március 25-i esten kiderül, milyen baráti és munkaszálak fűzik össze vendégeinket, s a koncert mellett felolvasás, beszélgetés és meglepetés is tarkítja majd a programot.

A belépőjegy 1500 Ft-os áron a helyszínen váltható, ami a műsorra vonatkozó részvételen túl egy kávé, pohár bor vagy pezsgő árát is tartalmazza.

Az estre való belépés regisztrációhoz kötött, melyet megtehetnek a newyorkprogram(kukac)cafeandevent.eu címen.

A New York Művész Páholy szervezői a Világ Legszebb Kávéháza mellett a Libri Média, az események háziasszonya pedig Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser.